2020. 04. 25., szombat, 19:42
Fertőtlenítik folyamatosan a buszokat és a buszmegállókat Kaposváron a veszélyhelyzet kihirdetése óta, szombat este a távolsági buszpályaudvaron is alapos fertőtlenítést tartottak a szakemberek.
Korábban írtuk, hogy március óta naponta fertőtlenítik a kaposvári bordó buszokat, mint a Kaposvári Közlekedési Zrt. vezérigazgatója Turnai Károly elmondta, a vállalat számára az utazók és a munkavállalók egészsége a legfontosabb.
Szita Károly polgármester a kialakult veszélyhelyzetre való tekintettel április elején elrendelte a kaposvári buszmegállók fertőtlenítését. Magasnyomású légporlasztásos géppel fertőtlenítik Kaposvár 104 buszmegállóját, hogy ezzel is csökkentsék a koronavírus terjedését a városban.
Az eljárás folyamán a légporlasztásos technikával mikrocseppek formájában permetezik le a buszmegállókat, így érhető el ugyanis a leghatékonyabb fertőtlenítés.
Ugyanezzel a technológiával az ideiglenes távolsági buszpályaudvar épületét, állásait is fertőtlenítették szombat este, amikor a legkevésbé zavarták az utasforgalmat. Az ehhez szükséges szert a város adja, a munkát pedig mások mellett a Kaposvári Környezetvédő Kkt. végzi térítésmentesen.