2020. 04. 10., péntek, 21:38
A hivatalos Facebook-oldalán mondott köszönetet a Kaposi Mór Oktató Kórház a támogatóinak, akik az intézmény alapítványán keresztül segíthetik adományukkal a gyógyító munkát a koronavírus okozta veszélyhelyzet idején.
A közlemény szerint a megyei vadászkamara, a Richter Gedeon Nyrt. és a megyei iparkamara mellett kiemelt köszönet érdemel a Rio Alto Kft. is, amelynek Mihalecz András a tulajdonosa. Az önkormányzati képviselőt telefonon értük el.
– Sokan sokféleképpen segítenek a koronavírus-elleni védekezésben. Ön – mint az most kiderült a kórház közleményéből – az intézmény alapítványán keresztül nyújt támogatást. Miért?
– Már jóval a vírus hazai megjelenése előtt láthattuk-hallhattuk a híradásokban, hogy Nyugat-Európa kórházai nem győzik a sok beteg ellátását. Megrázó felvételek járták be az egész világot, ekkor döntöttem úgy, hogy a vállalkozásommal elsősorban a kaposvári kórházban folyó gyógyítómunkát fogom segíteni. Egyúttal megragadtam az alkalmat, hogy elismerésemet és köszönetemet fejezzem ki azon erőfeszítésért, amelyet az intézmény dolgozói tesznek folyamatosan az egészség megőrzése és a gyógyítás területén. Március közepén pedig el is utaltam az összeget.
– A kórház nem tért ki erre, publikus az összeg?
– Egymillió forintról van szó, és további kétszázezer forintnyi támogatásról olyan szakmai szervezetek részéről, amelyeknek szintén ügyvezetője vagyok. Ezen felül a kórházzal történt egyeztetés után eszközöket is felajánlottam. De a toponári gyógyítók munkáját is igyekszem segíteni, a minap, például védőmaszkot készítettünk egy barátommal a háziorvosoknak és asszisztenseknek, de vittem már kesztyűt, maszkot és fertőtlenítőszert is. Örülök, hogy segíthetek.
– A prognózisok szerint nehéz hetek elé nézünk. Mit remél?
– Bízom benne, hogy a hazai óvintézkedések és a kaposvári megelőző lépések eredményeként nekünk nem kell szembenéznünk olyan riasztó állapotokkal, mint az olaszoknak vagy a spanyoloknak. Ami pedig a támogatást illeti: a gyógyításhoz nem értek, de azt tudom, hogy nem lehet „túlsegíteni” az egészségügyi intézményeket, nyilván a kaposvári kórházat sem. Ezért abban bízom, hogy több megyei vállalkozó is megtalálja a segítés módját. Ha az összefogással emberéleteket tudunk megmenteni, akkor már érdemes volt adakozni.