Nagyhét: a piacon is be kell tartani az előírt szabályokat

2020. 04. 07., kedd, 11:51

Közeledik a húsvét, így a következő napokban a piacon is nagyobb rohamra számítanak az árusok, egyre többen indulnak bevásárolni. A kereskedők arra kérnek mindenkit, hogy figyeljenek oda a saját és a társaik egészségére, tartsák be az előírt szabályokat és a vásárlásra alkalmas idősávokat.

A piac továbbra is nyitva áll a látogatók előtt, hiszen alapvető élelmiszereket árulnak a termelők, viszont elengedhetetlen volt a szükséges korlátozások bevezetése.

Ennek érdekében egykapus beléptetést vezettek be, mindkét csarnokba egy-egy ajtón lehet belépni. Egyszerre összesen 50 ember tartózkodhat az épületben, amit a dolgozók folyamatosan ellenőriznek. Akik egyik csarnokba sem tudnak belépni, azoknak kint kell várakozniuk, egymástól megfelelő távolságra. Arra kérnek mindenkit, hogy a vásárlók tartsák be az életkorhoz kialakított vásárlási idősávokat és csak a kiadott rendeletnek megfelelően, a saját idősávjukban látogassanak el a piacra. A piacra három bejáraton lehet bejutni, az Anna utca, a Baross Gábor utca és a Laktanya utca felől.

A várakozás miatt a vásárlók türelmét és együttműködését kéri a piac vezetése, az egészségünk védelme érdekében fontos a szabályok betartás. A munkatársak szükség esetén a személyigazolványokat is elkérhetik, hogy a vásárlók ezzel igazolják az életkorukat a kijelölt idősávok miatt. A vásárlás gördülékenyen zajlik, de elkerülhetetlen, hogy ne alakuljanak ki kisebb sorok.

A héten elindult a házhoz szállítás is, a rendeléseket az önkéntesek segítségével szállítják ki a segítséget kérőknek. Az élelmiszerek mellett földesáru rendelésére is lehetőségük van a vásárlóknak. A kereskedők pedig vállalták, hogy a virágokat, a vetőmagokat és a palántákat is házhoz viszik.

Az önkéntesek arra kérik a vásárlókat, hogy több napra előre gondolkodjanak és vásároljanak, tervezzék meg előre a listájukat, illetve készüljenek váltópénzzel.

A Kaposvári Nagypiac máricus 31. óta fogadja a rendeléseket. Mutatjuk a kiszállítással kapcsolatos elérhetőségeket: 

  • telefonszám: +36 70 872 54 29
  • e-mail: kiszallitas@nagypiac.hu

Ezeket olvasta már?