2020. 04. 06., hétfő, 20:05
Mihály Ági és családja ugyan nem tősgyökeres kaposvári, de sok évig Kaposvárt tekintették az otthonuknak, így azt vallják, hogy ide is tartoznak. Az Amerikai Egyesült Államokban élnek, ahol szintén nagy erőkkel küzd az ország a koronavírus-fertőzéssel, és ez az ő életükre is rányomja a bélyegét.
Milyen szálakkal kötődtök Kaposvárhoz?
Én jómagam budapesti vagyok, de egy szem gyermekünket Mátét, jónéhány évig nevelgettük Kaposváron. Ma is nosztalgiával tekintünk vissza, és hálával tartozunk a városnak azért a sok-sok szép emlékért, amit azalatt a néhány év alatt adott, nem beszélve az értékes barátságokról, amiket szintén a magunkénak mondhatunk. A 15 éves fiam és én több mint 10 éve élünk az USA-ban, a férjem pedig itt nőtt fel, tehát neki igazából a hazaköltözést jelentette, hogy itt telepedtünk le.
Hol éltek?
Jelenleg Ohio államban élünk az Erie-tó partján lévő Avon Lake-ben. Tulajdonképpen ez a város Cleveland kertvárosának tekinthető, ahol híresen sok magyar származású amerikai él. Itt található Amerikában a legnagyobb számú magyar közösség.
Mikor hallottatok először a koronavírus-járványról?
Hírfüggőként már idejekorán tudomást szereztünk arról, hogy milyen veszélyre számíthatunk, ezért mi már február végén megtettük az első komolyabb lépéseket, bevásárlásokat a családommal. Listát írtam, a férjem pedig mindent megvett, amire úgy éreztük, hogy szükségünk lehet. Többek között fertőtlenítőszereket, paracetamol-hatóanyagú lázcsillapítót, élelmiszereket, no meg a hírhedt vécépapírt, aminek a „felvásárlását” otthon, Magyarországon sokan megmosolyogtak. Itt tényleg szinte közelharc folyt érte. (Hozzátesszük, itthon sem volt sokkal jobb a helyzet. A szerk. megjegyzése) De nemcsak ezekért folyt a harc, hiszen a fegyverek hazájában élünk, így az összes fegyverboltban felvásárolták a fegyvereket az emberek.
Ezek szerint ti valóban korán vettétek a lapot, de mi volt a helyzet a környezetetekben?
Pár éve személyi edzőként dolgozom, naponta 800-1000 ember fordul meg abban a létesítményben, ahol az edzéseket tartom. Ennek fényében kiugróan nagy volt az esélye a megfertőződésnek, ezért februártól nagy odafigyeléssel dolgoztam a klienseimmel, hogy ennek az esélyét a lehető legminimálisabbra csökkentsem.
Amikor a munkahelyemen elmondtam, hogy az Olaszországban élő barátaink elmondása szerint mire számíthatunk, eleinte kételkedve fogadták, de aztán ők is elkezdtek felkészülni a járványra.
Mi változott azóta?
Abbahagytam a munkát, március 13-án tartottam utoljára órát, és ezután nem sokkal az egész államban „bezárták” az egyetemeket, iskolákat, sportlétesítményeket, üzleteket, éttermeket. A gyerekek szinte rögtön átálltak az online képzésre, aminek itt nagyon jók a technikai feltételei, így zökkenőmentes volt a váltás. Az élelmiszerüzletek nyitvatartási idejét leszűkítették, az idősek csak reggel 6 és 7 óra között mehetnek vásárolni, hogy elkerüljék a fertőzésveszélyt.
Természetesen korlátozzák a kijárást is, csakis munkába járás, vásárlás, orvoshoz vagy patikába járás céljából lehet kint tartózkodni, illetve napi egészségügyi sétákra a friss levegőn. Errefelé maszkos embereket nemigen látni. Az élet kicsit lelassult, nem hallani a repülők és az autók zaját, a természet jutott főszerephez. Hallani, ahogy a fakopáncs rendíthetetlenül kalapál a fákon, az énekes madarak vígan dalolnak, a mókusok önfeledten szaladgálnak, és úgy egyáltalán, kezd a természet ébredezni a hosszú tél után.
A ti mindennapjaitokban mi a változás?
Megváltozott a családunk élete, hiszen jóformán mindig itthon vagyunk, de mindennap kimegyünk a közeli erdőbe egy 1 órás sétára, persze betartva a távolságot másoktól. Ezek a séták rendkívül sokat adnak fizikailag és lelkileg is, kicsit feltöltődünk az állandó otthonlét után. Akik eddig eltunyultak az első néhány hétben, azoknak azt tanácsolom, hogy próbáljanak visszatalálni a régi rutinhoz, vagy alakítsanak ki egy újat, így keretet tudnak adni a napjaiknak. Ne engedjék, hogy a médiából folyó hírek alátemessék őket, és csak vészjósló jövőt fessenek maguk elé, miközben degeszre eszik magukat.
Mi már csak napi egyszer nézzük a híreket a televízióban a Covid-19-cel kapcsolatban, eleinte mindent megnéztünk, elolvastunk, ami teljesen legtaglózott minket, úgyhogy eldöntöttük, nem követjük mániákusan a híreket.
Mivel foglaljátok el magatokat?
Máté fiunk mindennap eleget tesz az iskolai (high school) követelményeknek, és a szaxofonján is gyakorol, a maradék idejében pedig a barátaival cseveg vagy játszik az interneten. Ő már egész biztosan nem megy vissza a tanév végéig az iskolába.
A férjem itthonról dolgozik és figyeli a tőzsde melyrepüléseit, én pedig sokat olvasok, főzőcskézek, edzek és tartom a kapcsolatot a Magyarországon élő családommal, barátokkal, vagy a többi, külföldön élő baráttal. És nem ész nélkül, de jókat eszünk, legutóbb éppen túrógombócot.
Szeretném kihangsúlyozni, hogy sokan erejükön felül teljesítenek a munkahelyükön ezekben a nehéz időkben, és nemcsak itt, hanem jól tudom, hogy Magyarországon is. Van olyan barátnőm, aki 4. stádiumú rákos betegként is bejár dolgozni a kórházba, kitéve magát minden veszélynek. De ez ugyanúgy igaz a tűzoltókra, a rendőrökre, az orvosokra, a nővérekre, a bolti dolgozókra, akik teszik a dolgukat, és fáradhatatlanul mennek dolgozni a frontvonalba. Nagy megbecsülés és hála övezi a munkájukat, köszönet minden törekvésükért!
Mi újság az USA-ban, erről mit tudtok?
A hírek valóban igazak, New York különösen nagy gócpontnak számít a Covid-19 szempontjából, Los Angeles és Detroit is nagy nehézségekkel fog szembesülni. A világhírű amerikai egészségügyet valóban térdre kényszerítette a vírus. Kevés a védőfelszerelés, a gyógyszer és az életmentő eszköz, az egészségügyi dolgozók kimerültek. A General Motors és a Ford is ráállt a lélegeztetőgépek gyártására, a sörfőzdék és parfümgyárak kézfertőtlenítőt gyártanak. Ugyanakkor az emberek bizakodók, és hiszik, hogy hamarosan minden rendbe jön a kényszerű leállás után. Az amerikai átlagemberek többségének nincsenek megtakarításai, és csak a múlt héten 6,6 millió ember regisztrált munkanélkülinek. Az USA segíti a rászoruló családokat, a felnőttek esetében 1200 dollárt, a gyerekeknek pedig 500 dollár pénzbeli segítséget utalnak egyszeri alkalommal.
