2020. 03. 27., péntek, 14:38
Megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben.
Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában bejelentette, hogy Magyarországon kijárási korlátozást vezetnek be. A délelőtt folyamán megjelent a rendelet a korlátozó intézkedésekről, ami ide kattintva megtekinthető.
Most leírjuk részletesen is, hogy pontosan kinek, mikor és hova szabad mennie.
Mindenki köteles más emberekkel a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével – a lehető legkisebb mértékűre korlátozni, és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot tartani, ezt a tömegközlekedés során is alkalmazni kell. Tehát, ha nem muszáj, ne most találkozgassunk barátokkal, főként ne fogjunk kezet, ölelkezzünk. És ha lehet, álljunk messzebb is egymástól.
Vendéglátó üzletben – az ott foglalkoztatottak kivételével – tartózkodni tilos! Kivételt képez az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása.
A lakóhely, a tartózkodási hely, illetve a magánlakás elhagyására a rendeletben meghatározott alapos indokkal kerülhet sor.
Ilyen alapos indok lehet:
- a munkavégzés, a hivatásbeli kötelezettség, a gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenység, valamint az ezek elvégzéséhez nélkülözhetetlen anyagokat, valamint eszközöket árusító üzletben (különösen a műszaki cikket, az építőanyagot és -eszközöket árusító üzletben) történő vásárlás,
- napközbeni kiscsoportos felügyelet okán a kiskorú gyermek kísérése,
- az egészségügyi ellátás és szolgáltatás igénybevétele, beleértve a gyógyítótevékenységen túl a testi és a lelki egészség megőrzése céljából nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat (különösen pszichoterápiás-ellátás, fizioterápiáskezelés, gyógytorna),
- az egyéni szabadidős sporttevékenység, szabadidős célú gyalogos közlekedés (természetesen betartva a 1,5 méteres távolságokat!),
- a házasságkötés és a temetés szűk családi körben,
- a napi fogyasztási cikket értékesítő élelmiszerüzletben történő vásárlás,
- a napi fogyasztási cikket értékesítő egyéb (illatszert, drogériai terméket, háztartási tisztítószert, vegyi árut és higiéniai papírterméket árusító) üzletben történő vásárlás,
- az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletben történő vásárlás,
- a mezőgazdasági üzletben történő vásárlás, ideértve műtrágyát értékesítő üzletet és vágóhidat,
- a piacon, a helyi termelői piacon történő vásárlás,
- a gyógyszert, a gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletben történő vásárlás,
- az üzemanyag-töltőállomás felkeresése,
- a dohányboltban történő vásárlás,
- a fodrász-, a manikűrös szolgáltatások igénybevétele,
- a szállítási, tisztítási és higiéniás szolgáltatások igénybevétele,
- a gépjármű- és kerékpárszerviz, a mezőgazdasági és erdészeti gépek és berendezések javításával kapcsolatos szolgáltatások igénybevétele,
- a hulladékgazdálkodással összefüggő szolgáltatások igénybevétele, a legszükségesebb esetben a személyes megjelenést igénylő ügyintézés, így hatósági, banki, pénzügyi,
- biztosítási és postai szolgáltatások igénybevétele,
- az állatok ellátása, háziállat közterületi sétáltatása, az állatorvosi rendelő és az állatkórház látogatása,
- a szülői jogok és kötelezettségek, a hitéleti tevékenység,
- a magáról gondoskodni nem tudó vagy segítéségre szoruló személy (például kiskorú személy, idős személy és beteg személy) részére történő segítségnyújtás.
Egyéni szabadidős sporttevékenység, szabadidős célú gyalogos közlekedés külterületen, valamint a települések belterületén – lehetőség szerint a zöldterületeken – egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel közösen folytatható azzal, hogy másoktól legalább 1,5 méter távolságot kell tartani.
Saját és családja érdekében
a 65. életévét betöltött személy az élelmiszerüzletet, drogériát, piacot vagy gyógyszertárat 9.00 óra és 12.00 óra közötti időben látogathatja.
Az élelmiszerüzletben, a drogériában, a piacon vagy a gyógyszertárban 9.00 óra és 12.00 óra közötti időben az ott foglalkoztatottak kivételével kizárólag a 65 év feletti vásárlók tartózkodhatnak, mások nem. Ennek a betartása a helyiség üzemeltetőjének a felelőssége.
A korlátozó intézkedések betartását a rendőrség ellenőrzi, de bevonhatja a katonai rendészetet is. A rendelet be nem tartása esetén a rendőr az intézkedéseket és a kényszerítő eszközöket a szükségesség és arányosság követelménye betartásával az Rtv.-ben meghatározott módon alkalmazhatja.
– A rendőrség a közterületeken „megnyugtató, segítő, empatikus és lojális intézkedésekkel” sarkallja a lakosságot a kijárási korlátozás betartásra – mondta Kiss Róbert rendőr alezredes, a péntek délelőtti online sajtótájékoztatón.
A rendelet 2020. március 28. napján lép hatályba és 2020. április 11-ig tart.