Segítsünk az időseknek! Önkéntesek jelentkezését várja a város

2020. 03. 18., szerda, 14:04

Példamutató összefogásról tehetnek tanúbizonyságot a kaposváriak a következő időszakban. A veszélyhelyzet kapcsán Szita Károly arra kéri a fiatalokat és az időseket, maradjanak otthon! Külön kiemelte a 70 év felettieket, akiknek magas kockázatot jelenthet a koronavírus-fertőzés. Az ő segítésük mindannyiunk feladata, ezért a város önkéntesek jelentkezését várja!

A polgármester arra kérte a 70 évnél idősebb lakosokat, hogy csak a legszükségesebb esetben hagyják el az otthonukat, valamint ha szükségesnek érzik, akkor jelentkezzenek és kérjenek segítséget.

Lapunknak dr. Csillag Gábor jegyző az önkéntesek toborzásáról elmondta, hogy már több fiatal jelentkezett a feladatra, illetve segélykérést is kaptak az idősektől a közzétett elérhetőségeken.

– Bár még csak kis számban jelentkeztek, de elkezdtük kidolgozni a rendszert. A továbbiakban úgy fog működni a kapcsolattartás, hogy telefonon vagy e-mailen keresztül felvesszük a kapcsolatot az idős polgárokkal, tájékoztatjuk, hogy melyik önkéntes fog jelentkezni náluk, majd az önkéntes megkapja a segítségre szoruló idős ember elérhetőségét, amin keresztül kommunikálni tudnak egymással. Telefonon megbeszélhetik, hogy mire van szüksége, milyen recepteket kell kiváltani, hogy gördülékenyen haladjon a folyamat – mondta dr. Csillag Gábor.

Hozzátette, hogy a személyes kontaktust minimálisra szeretnék csökkenteni a segítségnyújtás során, az pedig már egyéni megállapodás kérdése, hogy a vásárlások ellenértékét az idősek előre vagy utólag fizetik.

Az önkormányzat továbbra is várja az idősek, valamint az önkéntesek jelentkezését is. Továbbá kiemelte a jegyző azt is, hogy szeretnék, ha az idős polgárokhoz lehetőség szerint mindig ugyanazok az önkéntesek mennének, így könnyebben kialakulhat a bizalmi kapcsolat is köztük.

Amennyiben igénybe szeretné venni az önkéntesek segítségét, az alábbi elérhetőségeken lehet jelentkezni:

  • 06-82/424-985
  • 06-70/641- 8832
  • vagy segítséget kérhet az idosellatas@kaposvar.hu e-mail címen is.

Az önkéntesek az alábbi elérhetőségeken jelentkezhetnek:

  • 06-82/501-522-es telefonszámon
  • vagy az onkentes@kaposvar.hu e-mail címen lehet.
Vigyázzunk egymásra!

Arra kérik a szakemberek a kaposváriakat, hogy vigyázzanak az idősekre, családtagjaikra, a környezetükben élőkre, emellett gondoskodjanak róluk felelősséggel, mert ez mindannyiunk dolga, főként az ő védelmükben.

Kérik továbbá a szépkorúakat, hogy lehetőség szerint ne menjenek közösségbe, csak ha halaszthatatlan dolguk akad. Ha kell, kérjenek segítséget!

 

Hiteles és naprakész információk a koronavírusról Kaposváron:

Kattintson ide!

Ezeket olvasta már?