Quantcast

Elhunyt Szabó János, a SzocioNet korábbi vezetője

2020. 03. 02., hétfő, 12:05

A Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületének alelnöke 67 éves volt.

A szomorú hírt a Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesület tette közzé a Facebook oldalukon. A bejegyzésben megemlítik, hogy Szabó János a kilencvenes években köteleződött el a szociális területen. Dolgozott a Vöröskeresztnél, majd 1987-ben megszervezte a kaposvári családsegítő szolgálatot, amelyet a térség és az ország meghatározó intézményévé fejlesztett. Módszertani segítséget nyújtott a régióban, kezdeményezője volt a szükségletekhez igazodó új ellátási formák kialakításának. 1990-től folyamatosan a MACSGYOE alelnöke, munkája nélkül nem jöhetett volna létre a Szociális Szakmai Szövetség sem, amelynek elnöki funkcióját is ellátta. Meghatározó tagja volt az Országos Gyermekvédelmi Szakmai Kollégiumnak. Kiváló szervező, koordinátori munkájának köszönhetően konszenzust tudott teremteni a szociális szakmai szervezetek között. Kutatásokkal, állásfoglalásokkal, jogszabályi kezdeményezésekkel, hálózati munkával segítette a szakma fejlődését. Ezek mellett megmaradt egy érzékeny lelkületű, a nehéz helyzetbe került embertársaiért kiálló szociális munkásnak. János beírta nevét a szakma történelmébe - írták a posztban.

 

Ezeket olvasta már?