Nem utazik Olaszországba a Kaposvári Fúvószenekar

2020. 02. 25., kedd, 13:49

Lemondta olaszországi versenyszereplését a Kaposvári Fúvószenekar. A többségében diákokból álló együttes április elején ment volt a Garda-tó melletti nemzetközi versenyre. A zeneiskola vezetése a koronavírusra és az olaszországi vesztegzárra hivatkozva döntött így.

Hatvanöt gyermek és felnőtt utazott volna a versenyre a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskolából. Nagy Tamás iskolaigazgató az M1-en elmondta, a tanulók biztonsága érdekében a találkozón nem vesznek részt. Ha nem is betegedtek volna meg a gyerekek, a visszaút a vesztegzár miatt bizonytalanná vált volna, vagy nem is lett volna lehetséges.

A versenyről azt mondta, az egy nemzetközi megmérettetés, a kormány által finanszírozott programból pedig új hangszereket kaptak, azokkal készültek szeptember óta a gyerekek. Az iskola vezetése azonban hétfőn küldte ki a szülőknek a tájékoztató e-mailt, amelyben jelezték, nem utaznak el Olaszországba. Az iskolaigazgató elmondása szerint a szülők örültek a döntésnek.

Az igazgató beszélt arról is, hogy pályázati pénzből megvalósuló projekt lett volna a Garda-tó melletti verseny. A pályázat kiírója ugyanakkor biztosította az iskolát, hogy még ebben az évben részt vehetnek egy külföldi nemzetközi versenyen. Az iskola részvétele egy nemzetközi versenyen a vírus terjedésétől függ – hangsúlyozta Nagy Tamás.

Ezeket olvasta már?