2020. 02. 24., hétfő, 09:45
A Kolonics Alapítvány és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szervezésében egy motivációs tréningnek adott otthont a Kaposvár Aréna múlt héten szombaton.
A hétvégi tréning három lépcsőből állt, első körben a KVSC edzőinek tartottak előadást, majd második körben a versenyzőkkel, harmadik ütemként pedig a sportolók szüleivel foglalkoztak.
A tréning fő témája, hogy fiatalként hogyan lehet összehangolni a élsportot a tanulással, mindezt úgy, hogy némi szórakozásra is maradjon idő
- mondta el szerkesztőségünknek Faludy András, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Versenysport bizottságának elnöke, a KVSC vezetőedzője.


- Ebben a korban a fiataloknak nagyon fontosak ezek a tréningek, hiszen a sportolóknál a 14-15. életév a vízválasztó. Ekkor hagyják abba sokan a versenyzést, hiszen úgy érzik, hogy az edzések nem összeegyeztethetők a tanulással, illetve a hétköznapi tennivalókkal - tette hozzá az edző.
Az előadásokat Csáki László, egykor ifjúsági vb ezüstérmes kenus tartotta, aki kiváló előadásmódjával hamar a sportolók bizalmába lopta magát.
Egyesületünk fiataljai nem tudták, hogy pontosan milyen tréningen vesznek majd részt, de a visszajelzések alapján elmondhatom, hogy nagyon jól fogadták a programot és fogékonyak voltak a témára
- összegzett a vezetőedző.
