Pécsi gimnazistákat fogadott az egyetem Roma Szakkollégiuma

2020. 02. 08., szombat, 17:28

Több mint negyven roma gimnazista látogatott szerdán a Kaposvári Egyetemre. A pécsi Gandhi Gimnáziumból érkezett fiatalok közelebbről is megismerhették a képzéseket valamint a Roma Szakkollégium munkáját is.

A pécsi Gandhi Gimnázium diákjai szinte minden évben ellátogatnak a Kaposvári Egyetemre, idén több mint negyven roma fiatal érkezett.

Fontos, hogy minél több felsőoktatási intézmény képzését megismerjék a diákok. Ide Kaposvárra is szívesen jönnek továbbtanulni, elsősorban a pedagógusi pálya a népszerű

– mondta Fegyverneky Judit, a pécsi Gandhi Gimnázium kollégiumvezetője.

A Kaposvári Egyetemen tanuló roma hallgatók kiemelt figyelmet kapnak, hiszen 2013 óta Roma Szakkollégium működik.

A szakkollégiumban mentor segíti a hátrányos helyzetű romák életét és tanulmányait. Az egyetemi oktatók rendszeresen tartják a kapcsolatot a hallgatókkal. Nemcsak a tudományos munkában, hanem a mindennapokban is segítik őket

– hangsúlyozta Dr. Kovács Zoltán, a Kaposvári Egyetem Roma Szakkollégiumának igazgatója.

A különleges nyílt napon a képzések mellett az ösztöndíjprogramról, a mentorálásról, a szakmai utakról, a nyelvvizsga előkészítésről és a nyári táborozási lehetőségekről is hallhattak a roma tanulók.

Ezeket olvasta már?