2020. 02. 05., szerda, 09:38
E heti beszélgetőpartnerünk: Ludmány Géza, a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével kitüntetett, Artisjus-díjas karnagy.
A Vikár Béla Vegyeskar neve egyet jelent a magas színvonalú, míves zenei kultúrával. A kórus fellépései telt házakat vonzanak, aki meghallgatja őket, biztos lehet benne, hogy professzionális, gyönyörűen csengő dalokat hallhat, igazi öröméneket. A kar februárban nagyszabású rendezvénnyel ünnepli 95. születésnapját.
Miért nem várták meg az egy évszázados jubileumot?
A kilenc évtizedes megemlékezés után úgy éreztük, hogy a 100 éves nagyon messze lesz, és a társaság megérdemli, hogy ismét ünneppé varázsoljuk a hétköznapokat.
95 év több emberöltő. Mi történt ez idő alatt a kórussal?
Nemcsak életben maradt, de fejlődött is. Ez elsősorban Zákányi Zsolt tanár úrnak köszönhető, aki 1964-től vezette a kórust, amatőr csoportból profi kórussá változtatva őket. Kezdetben azokból az iskolai énekkarokból kerültek a diákok a karba, ahol tanított, később azonban már mindenhonnan érkeztek tagok.
A Vikár férfikórusként, iparos dalárdaként indult. Hogyan lett belőle vegyes kar?
Az 1920-as években sorra alakultak az iparos dalkörök, és ebből Kaposvár sem akart kimaradni. Az 50-60 fős együttes férfikarként működött a II. világháborúig. 1945 után újjászervezték, és 1962-ben a Zeneakadémián már mint Vikár Béla Vegyeskar mutatkozott be.
Azóta több száz tagja volt a Vikárnak. Hogy lehet bekerülni a kórusba?
Bárkit szívesen fogadunk, aki örömmel énekel. A tökéletes hang nem követelmény, hisz szólistáink nincsenek, együtt, kórusban éneklünk, ami azt jelenti, hogy egyszerre és egyformán kell énekelni, és nagyon sok szempontból kell egymáshoz alkalmazkodni.
Voltak olyan családok, ahol több generáció is énekelt a Vikárban, apáról fiúra száll-e az éneklés hagyománya?
Több ilyenre is volt példa, egészen a kétezres évekig jellemző volt, hogy a szülők után a gyerekek is a kórustagok lettek. Az évezred elején azonban sok fiatal elment a fővárosba munkát keresi és ez a kóruson is meglátszott. Mára megfordult a helyzet, sok fiatal marad Kaposváron, és ma is van olyan édesanya, aki már felnőtt lányával énekel nálunk.
Megváltozott a világ, s benne a zenéhez való viszony. A digitalizáció korában megvan még az élőzene varázsa?
Az embereknek mindig szükségük van az élőzenére és a jó zenére. Az értékek nem vesznek el, és szerencsére egyre több fiatal fordul az igényes, míves, a sok munkával járó produktumok felé.
Mi alapján állítják össze a jubileumi repertoárjukat, milyen dalok szerepelnek benne?
Az évfordulóra olyan műveket választottam, amelyeket a legszívesebben énekeltünk az elmúlt 95 évben. Nem volt könnyű összeállítani, mert mindenki azokat a dalokat szereti, amit énekelt. Nem tudunk mindenkinek a kedvére tenni, mert mást énekeltünk 30 éve, mint 10 esztendeje. A gálaműsort a Kodály iskola diákjai kezdik, utána a jelenlegi Vikár kórus énekel, majd zárásként lesz néhány olyan dal, ahol az egész kórus – régi és jelenlegi tagok – együtt énekelnek.
A Vikár útját elismerések sora jellemzi: mára Európa-hírű, örökös, kiváló hangversenykórus minősítéssel rendelkezik. Sokat kell dolgozni ezért?
Egyre nehezebb díjat kapni, mert az európai énekkari kultúra sokkal magasabb szintre került, mint a hőskorban. Régen, ha egy magyar kórus elindult egy nemzetközi versenyen, akkor nyert. Ma már ez nem így van. Keményen kell dolgozni azért, hogy lépést tudjunk tartani.
A kórus sok feladatot, missziót lát el. Melyek a további tervek?
Mindenhová szívesen megyünk, ahová hívnak, sok fellépésünk van és szívesen veszünk részt jótékonysági hangversenyeken is. Továbbra is tartunk Balatonfenyvesen táborokat, Zákányi kórus találkozókat, karácsonyi kórushangversenyeket.
