A gazdákért dolgozik az agrárgazdasági kamara

2020. 02. 05., szerda, 14:39

Munkás, de sikeres évet zárt 2019-ben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara somogyi szervezete, és az idén lesz bőven tennivalójuk. Egyebek mellett erről is szó esett a megyei igazgatóság szerdai sajtótájékoztatóján, ahol a média munkatársainak bemutatkozott a NAK néhány hónapja megválasztott új somogyi elnöke, Berek Gábor is.

A mezőgazdaság számos területén végez szakmai munkát és látja el a gazdák érdekvédelmét a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara somogyi szervezete. Több ezer gazdálkodóval, kamarai taggal tartják a kapcsolatot, segítik őket ügyes-bajos dolgaikban, a támogatási kérelmek elkészítésében, szaktanácsokkal és programokkal, képzésekkel állnak a rendelkezésükre.

Tavaly több tízezernyi ügyben járt el a kamara a megyében, melyből az őstermelői ügyek száma majdnem elérte a tízezret, a területalapú támogatások tekintetében mintegy 4600 alkalommal intézkedtek. 
Mácsai Ádám, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara somogyi igazgatója összegzésében kiemelte, hogy a normatív támogatásokat tekintve falugazdász munkatársaik 4560 egyéni kérelemnél segédkeztek, ami az összes beadott somogyi kérelem 73 százaléka. A megyében a gazdák összesen 17 milliárd forintnyi támogatáshoz jutottak.

A szakember elmondta, hogy csaknem 3200 földügyről döntöttek, melyekben 3074 támogató határozat született, és kiemelte a somogyi kamara tápanyaggazdálkodási terv készítő szolgáltatását, amit az országban elsőként megyénkben vehettek igénybe a gazdálkodók. Ehhez kapcsolódóan csak a tavalyi évben 2250 talajvizsgálatot végzett el a Kaposvári Egyetem akkreditált talajtani laboratóriuma. A program olyan sikeres volt, hogy mostantól országosan is kiterjesztették a szolgáltatást.

A jégkárelhárításról is szó esett a sajtótájékoztatón, a régióban a meglévő és működő NEFELA-rendszer immáron 26 éve segíti a gazdálkodókat. A rendszer hasznosságát jól fémjelzi, hogy több generátorhelyszín is becsatlakozott Fejér és Bács-Kiskun megyékből.

Ahogy az elmúlt években, úgy idén is fontos ága lesz a tevékenységüknek a vidékfejlesztés, hiszen 14 kereskedelmi és 17 termelői piaccal van kapcsolatban a NAK, a Kaposvári Nagypiacon falugazdász irodát működtetnek, és csaknem félszáz munkatársuk végez szaktanácsadást a megyében.    

Mácsai Ádám beszélt a Magyarok Kenyere Program somogyi vonatkozásairól is. Kiemelte, hogy 2019-ben 252 adományozótól összesen 25 tonna búzát vettek át a 13 gyűjtőponton. Ebből a gabonából a 100 éves barcsi malomban 16 tonna lisztet őröltek, s az ebből készült kenyeret rászorulók kapták.

A rendezvényen szó volt még a szakképzési szerepvállalásról, az együttműködési megállapodásokról és pályaorientációs eseményekről, valamint a Dél-Dunántúli Regionális Élelmiszer Innovációs Klaszter munkájáról. 

2020-ban is 3 körzeti és 6 állandó irodával állnak a gazdák rendelkezésére, míg 2 alirodát is működtetnek. 70 településre kijárnak a szakemberek. Számos eseményt szerveznek a kamarai tagoknak szakmai kérdésekben, de a nagyközönség is megismerheti a somogyi termékeket a helyi termék napokon vagy a Kaposvári Állattenyésztési Napokon, ahol ugyancsak képviselteti magát a kamara.

A sajtótájékoztatón bemutatkozott a NAK Somogy megyei elnöke is, Berek Gábort november végén választotta meg a küldöttgyűlés a pozícióra. A szakember előtt nem ismeretlen a mezőgazdaság, maga is gazdálkodó, növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozó céget vezet Somogysárdon, és eddig is a NAK-nál dolgozott, mint az állattenyésztési osztály vezetője.

Ezeket olvasta már?