Quantcast

Egyszerűbb ügyintézés a Somogy Megyei Kormányhivatalban

2020. 01. 30., csütörtök, 09:58

Sikeres évet zárt tavaly a kormányhivatal, és az idei évtől életbe lépett változásoknak köszönhetően még egyszerűbbé válik néhány ügytípus elintézése az állampolgárok számára.

Az Országgyűlés által elfogadott törvénycsomag értelmében mintegy hétszáz közigazgatási eljárás egyszerűsítése valósulhat meg. A módosítások nem egy időben lépnek életbe, van amelyik az év első napján, és van, ami csak márciusban, szeptemberben, illetve 2021 januárjában.

Ennek értelmében 2020. január 1-től a kormányablakokban is intézhető az erkölcsi bizonyítvány igénylése, és már nem szükséges a papíralapú formanyomtatvány kitöltése és postai úton történő feladása, az ügyfelek az ügyintézőknél szóban is beadhatják kérelmüket. Mostantól bejelentéssel és 30 napos türelmi idővel is el lehet kezdeni olyan tevékenységeket, amelyek eddig engedélykötelesek voltak. Az állam ez idő alatt ellenőrizheti a feltételek meglétét, illetve meg is tilthatja a tevékenység végzését.

Az egyéni vállalkozók tevékenységének megkezdését egyszerűsíti az adó- és vámhivatal, valamint az egyéni vállalkozók nyilvántartásának egységesítése, és a vállalkozói igazolvány megszüntetése. A tevékenység egyetlen bejelentéssel megkezdhető.
Megszűnt egyes élethelyzetek túl gyakori igazolása, amelyeket az előterjesztő „bosszantó kötelezettségeknek” nevezett.

A közgyógyellátottaknak fele olyan gyakran kell igazolniuk jogosultságukat, a megváltozott munkaképességűek vagy a súlyosan beteg gyermekeket nevelők esetében pedig megszűnt az ötévenkénti kötelező felülvizsgálat, ha a betegségben nem várható javulás.

2020. március 1. napjától a reform legjelentősebb pontja lép hatályba. Ekkortól a megyeszékhely szerinti járási hivataloknak a járási hivatalok között betöltött kiemelt szerepe megszűnik, és a megyei illetékességgel ellátott feladat- és hatásköreit (pl. környezetvédelmi, természetvédelmi, munkavédelmi, családtámogatási feladatok) a megyei kormányhivatal fogja ellátni.

Március 1-jén a járásszékhely települések jegyzőinek építésügyi, valamint egyes járási hivatalok építésügyi és építésfelügyeleti feladat- és hatáskörei is a kormányhivatal megyei illetékességgel ellátandó feladataivá válnak, ennek eredményeként megszűnnek az építésügyi hatóságok közötti hatásköri átfedések. Ugyanekkor a járási hivatalok szabálysértési hatáskörei a rendőrkapitányságokhoz, míg a gyermek és a szülő, illetve más kapcsolattartásra jogosult személy kapcsolattartására vonatkozó határozat végrehajtásával kapcsolatos hatáskörök a járásbíróságokhoz kerülnek.

Fontos változás az egyfokú közigazgatási eljárás bevezetése. Megszűnik a fellebbezési lehetőség a járási hivatalok döntései esetében, az ügyfelek a jogorvoslati jogukat közvetlenül a bíróságnál gyakorolhatják.

2020. július 1. napjával pedig az egyéni vállalkozói nyilvántartással kapcsolatos feladatok a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz kerülnek.

Ezeket olvasta már?