2020. 01. 22., szerda, 11:43
Különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és közveszélyokozás bűntette miatt nyújtottak be vádiratot egy 52 éves férfival szemben.
A tettes bosszúból gyújtotta fel ismerősei szalmabáláit, illetve melléképületeit.
A többszörös visszaeső vádlott 2018 májusában szabadult és szülőfalujába, Öreglakra költözött vissza, ahol a börtönviselt férfi a falubeliekkel többször is konfliktusba került.
A vádirat szerint a vádlott 2019 februárjában az éjszakai órákban ittasan elhatározta, hogy haragosain bosszút áll, ezért először az otthonához közel lakó család portájának hátsó udvarába ment, ahol a nála lévő gyufával három helyen is meggyújtotta az ott elhelyezett szalmabálákat. A férfi látta, hogy a takarmány nagy lánggal ég, azonban távozott a helyszínről. A tüzet az egyik szomszéd észlelte, ő ébresztette fel a háziakat.
Kis idő elteltével a vádlott annak az ismerősének a családi házához ment, aki őt lopás miatt feljelentette. A férfi bosszúból itt a főépülethez épített melléképületben tárolt szalmát gyújtotta meg, amit a házban alvó öt személy nem vett észre, őket az időközben a másik helyszínre riasztott tűzoltók keltették fel. A gyújtogatással – a melléképület teljesen kiégett - a tulajdonosnak 2.590.000-Ft összegű kára keletkezett.
A vádlott ezt követően még egy ingatlannál okozott tüzet, ahol a melléképületre felfutott száraz növényzetet gyújtotta be, majd a helyszínről elmenekült. A házban alvó házaspár kutyájuk ugatására ébredt fel, ekkor észlelték a felcsapó lángokat. A tűz miatt a melléképület tetőszerkezete leégett, a keletkezett kár 2.000.000-Ft összegben határozható meg.
A férfi által okozott tűz mindhárom esetben nemcsak a meggyújtott ingatlanok főépületeire, hanem a szomszédos épületekre is átterjedhetett volna szakszerű oltás hiányában.
Az ügyészség a vádlottal szemben fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.
(kezdőkép: 24.hu)