Digitális misét közvetítenek Tabon az időseknek

2019. 12. 21., szombat, 07:44

A Telekom közreműködésével, a Somogy megyei Tab városában egy közösségi ötlet kapcsán valósult meg a digitális mise, hogy a legidősebb generáció se maradjon ki a karácsonyi élményekből.

Magyarországon a legutolsó népszámlálási adatok szerint körülbelül 2,3 millió 60 éven felüli vallásos ember él. A KSH adatai szerint 18 százalékuknak koruk vagy egészségügyi állapotuk miatt nincs lehetőségük elhagyni az otthonukat, így templomba járni, vagy gyülekezetben gyakorolniuk vallásukat.

A Magyar Telekom egy olyan közösséget talált a Somogy megyei Tabon, ahol a város lakói és a helyi plébános közösen valósították meg a digitális mise projektet. A vállalat közleményében elmondja, hogy tableteket és más, streameléshez szükséges eszközöket is biztosít Sifter Gergely atya és a helyi egyházközösség számára, amivel közvetíteni fogják a karácsonyi miséket azok számára, akik nem tudnak részt venni.

A helyi katolikus plébánia számára a Magyar Telekom tableteket és streameléshez szükséges eszközöket is biztosít, amelyeket Sifter Gergely atya, a plébánia vezetője a református és az evangélikus egyházközösségekkel is megosztva használ majd a jövőben – remélve, hogy a digitális mise hamar népszerű és kedvelt formátummá válik a város lakóinak életében.

A Telekom a projekttel hosszú távra tervez, és abban is bízik, hogy az eltérő digitális tudással rendelkező családtagok közelebb kerülnek egymáshoz a tudásmegosztáson keresztül.

Ezeket olvasta már?