Horrorfilmmel kampányolnak az élhető jövőért a Klebersberg diákjai

2019. 12. 05., csütörtök, 10:23

Az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) immáron harmadik alkalommal hirdetett környezetvédelmi reklámfilm pályázatot, melyre közel 100 pályamű érkezett az ország minden részéről.

2018-ban 580 millió darab (17.000 tonna) tejes- és gyümölcsleves italos kartondoboz került forgalomba, 2019 végére ez a szám várhatóan 590 millióra (17.500 tonna) fog növekedni. Ez azt jelenti, hogy idén az ország lakossága átlagosan 65, vagyis heti 1-2 italos kartondobozt vásárol.

Az IKSZ ZöldenJobb.mp4 edukációs reklámfilm pályázata azzal a céllal indult, hogy a szelektív hulladékgyűjtésre, ezen belül az, italos kartondoboz gyűjtésére, és újrahasznosításra hívja fel a figyelmet. Az általános és középiskolás fiatalok egy 30 másodperc hosszú kreatív reklámfilm beküldésével pályázhattak horror, tragédia és komédia műfajokban. A pályázók idén is sajátos és kreatív módon közelítették meg a témát.

A környezetvédelmi reklámfilm pályázatra beküldött művek közül a legjobbakat a szakmai zsűri választotta ki, melynek tagja volt Fazekas Ildikó, az Önszabályozó Reklámtestület igazgatója, illetve Dudás Balázs filmrendező és Baka Éva az IKSZ Egyesülés ügyvezetője. A zsűri szavazatai alapján a pályázatot a Kaposvári Klebelsberg Középiskola Kollégium média szakkörös diákjai nyerték, akik horror műfajban forgatott videójukkal a szelektív hulladékgyűjtés népszerűsítése mellett azt is bemutatják, hogy a Föld értékeinek megőrzése a mi felelősségünk is. A csapat tagjai a nekik járó fődíj – a GoPro sportkamera – mellett, abban a megtiszteltetésben részesülhetnek, hogy filmjüket a TV-ben is bemutatják 2020 januárjában.

A nyertes videó itt tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=tRJg6Jhpn7I&feature=emb_logo

Ezeket olvasta már?