Megérkezett az évszakváltó hidegfront

2019. 11. 30., szombat, 11:24

Szombatra virradóan hidegfront vonult át fölöttünk, amely mögött az eddiginél jóval hidegebb levegő érkezett – olvasható a met.hu előrejelzéséből.

Szombaton felhőátvonulások lesznek többnyire kevés, északkeleten több felhővel, többórás napsütéssel. Néhol futó zápor is előfordulhat. Estétől az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül, több helyen meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 4 és 9 fok között alakul. Hajnalra lehűl a levegő,  -1 és -8 fok közé csökken a hőmérséklet.

Vasárnap reggelre a nyugalomba jutó hideg levegőben országos fagy várható, majd hétfőn vegyes halmazállapotú csapadék érkezik. Az éjszakai órákban -2 fokig csökkenhet a levegő, ami napközben fokozatosan melegedni fo, de a legmagasabb hőmérséklet így is csak 4 fok lesz a városunkban. Csapadékra nem kell számítani, viszont az égbolt borult lesz.

Hétfőn hideg, igazi télies időre számíthatunk, érdemes lesz az esernyőt mindenhova magunkkal vinni, hiszen csapadékból is bőven lesz, ráadásul az eső mellett havasesőre és a szezon első havazására is nagy esély lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 3 fok között alakul.

Ezeket olvasta már?