2019. 11. 20., szerda, 08:33
A Kaposi Mór Oktató Kórház 2014 óta rendszeresen megemlékezést tart a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából.
Az idei évi program kettős aktualitással bírt, hiszen az intézmény idén ünnepli Dr. Töltényi János egykori kórházigazgató főorvos születésének 200. évfordulóját.
A Kórház Igazgatótanácsa kedden 14.00 órakor koszorúkat helyezett el Dr. Töltényi János, Dr. Parai János, Dr. Németh Károly és Huber Mihály közös sírján. Emellett Dr. Rutich Jenő, a Szigethy-Gyula család és Böszörményi Nagy Géza sírját is koszorúkkal látták el. Az intézmény ez említett sírhelyek örökbefogadásáról is gondoskodtt.
Más okból is jeles volt a Magyar Tudomány Ünnepe idén, hiszen napvilágott látott egy könyv, a Tanúságtevők – 12 somogyi orvosportré című tanulmánykötet, amely a kaposvári kórház első 100 évének legnevesebb vezető orvosai előtt tiszteleg.
A könyv kiadásának alkalmából kedd délután a Kaposi Mór Oktató Kórház konferenciatermében szakmai előadásokat hallgathattak az érdeklődők a könyv tartalmával kapcsolatban.