2019. 11. 09., szombat, 12:54
Szombat délelőtt a "10 millió fa mozgalom" kaposvári szervezete 33 új fásszárú növénnyel gazdagította városunkat az Élet Napja alkalmából, ezzel fellépve a klímaváltozás következményei ellen.
A csoportos faültetésre a város több pontján került sor. A gyülekező a Praktiker melletti kutyafuttatónál volt, ahol a megjelentek több fát is elültettek a kijelölt területre. A növények elhelyezéséről program szervezői korábban Dombos Borbála Regina városi főkertész segítségével döntöttek.
A kutyafuttató melletti faültetésről a csapat a Béke Parkhoz, majd pedig a tüskevári vasútállomáshoz látogatott el, ahol még több fát helyeztek a földbe. Összesen 33 új, felajánlott fával gazdagították a három területet, melyek között vadcseresznye és kocsánytalan tölgy is szerepel.
A megmozduláshoz péntek délelőtt a Honvéd utcai Tagóvoda két csoportja, valamint a Toldi Tagiskola is csatlakozott. Az ovis fiatalok az óvónők segítségével egy-egy tölgyfát ültettek az udvarra, amit a jövőben is a fiatalokkal együtt fognak nevelgetni és gondozni.
A "10 millió fa mozgalom" nyár elején jött létre, azzal a céllal, hogy a lehető legrövidebb idő alatt 10 millió fát ültessenek el Magyarországon. Az országos akció megálmodója, Bojár Iván András kijelölt tervei között szerepel, hogy országunk együttesen lépjen fel a Földünket veszélyeztető rohamos felmelegedés ellen, ami kis idő múlva klímakatasztrófához vezethet.
Szeptember elején Szerecz Róbert indította el az országos kezdeményezés kaposvári szervezetét, ráadásul a somogyi megyeszékhely századik településként csatlakozott a mozgalomhoz. Az ötletgazda elmondta, annak ellenére, hogy jelenleg nem Kaposváron él, továbbra is fontos számára a szülővárosa jövője és egészsége. Szívesen segít abban, hogy még több zöld terület legyen, melyek segítségével az egyre elviselhetetlenebb városi meleg könnyebben elviselhető lehet, a fák árnyékénak és oxigéntermelésének segítségével.
Kiemelte: rengeteg növény kell ahhoz, hogy a változás érezhető legyen.
Nem csak magunkra, de a következő generáció jövőjére is gondolnunk kell, amit biztosítanunk kell számukra. Fontos a környezetünk védelme, fenntartása, ezt a szemléletmódot pedig a fiatalabbaknak is meg kell tanítanunk
- mondta Szerecz Róbert. Az akció a délelőtti eső ellenére is sikeres volt, teljesítették az eltervezetteket.