Társasházak tűzvédelme – várja az érdeklődőket a katasztrófavédelem

2019. 11. 06., szerda, 08:58

Kedden kezdetét vette a „Társasházak napja” elnevezésű országos konzultációsorozat.

Az eseményt sajtótájékoztatóval nyitotta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, ahol fény derült a legfontosabb tűzvédelmi tudnivalókra.

A keddi nappal kezdődően Somogy megyében öt helyszínen várják a tűzmegelőzési hatósági szakemberek a társasházak lakóit, üzemeltetőit a tűzbiztonsággal kapcsolatos információkkal – hangsúlyozta Wéber Antal tűzoltó dandártábornok, megyei katasztrófavédelmi igazgató a sajtótájékoztató résztvevőinek. A katasztrófavédelem célja a tűzvédelmi ismeretek bővítése, amely a fűtési szezonban hatványozott figyelmet érdemel a lakóközösségek tekintetében. A tábornok kiemelte: a biztonság közös érdekünk, ám az eredményekért mindenkinek tenni kell, méghozzá azokkal az eszközökkel, amelyek rendelkezésére állnak. A megyei katasztrófavédelmi igazgató azt kérte a jelenlévőktől, hogy tartsák és tartassák be a tűzvédelmi előírásokat önmaguk, szeretteik és a lakóközösség biztonsága érdekében.

Gulyás László tűzoltó ezredes, a Kaposvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség kirendeltségvezetője rávilágított, hogy a megelőzés szerves részét képezi a hatékony beavatkozás feltételeinek a megteremtése is. Ennek a társasházak szempontjából kiemelt jelentősége van, hiszen némely esetben akár egy falu teljes lakosságával vetekszik az egy házban élők száma. A közlekedők, a menekülési utak, a tűzoltási felvonulási területek szabadon hagyása, a hő- és füstelvezető rendszerek kialakítása mind a lakók biztonságát szolgálják.

A keddi nappal kezdődő háromnapos rendezvénysorozaton a szakemberek ismertetik az Országos Tűzvédelmi Szabályzat társasházakat, lakóközösségeket érintő, 2020 januárjában hatályba lépő változásait is. Ezen túlmenően az érdeklődők tájékozódhatnak a tűzvédelmi házirend készítésével kapcsolatos tudnivalókról, a biztonsági rács létesítéséről, a tárolási szabályokról, a felvonulási terület biztosításáról, valamint a homlokzati szigetelés kialakításáról, továbbá a nyílt láng használatáról is.

A katasztrófavédelem szakemberei Somogy megyében november 5-től 7-ig minden nap 10 és 16 óra között valamennyi katasztrófavédelmi kirendeltségen és a nagyatádi tűzoltóságon várják a lakástulajdonosokat, bérlőket, közös képviselőket és lakásszövetkezeti tagokat.

  • Barcsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség:           Barcs Béke u. 81.
  • Nagyatádi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság:   Nagyatád Szent Flórián tér 2.
  • Kaposvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség:     Kaposvár Somssich P. u. 7.
  • Marcali Katasztrófavédelmi Kirendeltség:         Marcali Árpád utca 10.
  • Siófoki Katasztrófavédelmi Kirendeltség:          Siófok Somlay A. u. 3.

Mivel a társasházak megfelelő tűzvédelme a katasztrófavédelem és a lakók közös célja, és egyúttal a társasház kezelőjének felelőssége is, vegyen részt a nyílt napok valamelyikén és tegye fel kérdéseit! Erre ad lehetőséget az immár hagyományosnak tekinthető országos programsorozat.

Ezeket olvasta már?