2019. 10. 30., szerda, 15:45
Szerda délelőtt bemutatták a közönség számára „Az elfeledett somogyi bíróságok” című könyvet a Kaposvári Törvényszék könyvtártermében.
A rendezvényt dr. Hajnal Éva, a Kaposvári Törvényszék elnöke és dr. Peres Zsuzsanna, a Magyar Igazságügyi Akadémia munkatársa nyitotta meg.
Fontos volt számunkra a könyv születése hiszen ismernünk kell a múltunkat ahhoz, hogy biztosan álljunk a jelenben és a jövőnket is tudatosan építsük fel
– mondta dr. Hajnal Éva. Hozzátette: a könyv ötlete a tavaly megrendezett, nagysikerű kiállítás és szakmai konferencia után merült fel a somogyi bírákban és ügyvédekben. Minden szerző somogyi személy, akiket saját élmények fűznek a bíróságokhoz.
Továbbá kiemelte: sajnos mára már feledésbe merült, hogy a könyvben szereplő településeken, mint például Lengyeltótiban és Csurgón is voltak bíróságok. Ez miatt volt lényeges a szerzők számára, hogy írott formában szintén bemutassák járásbíróságok történetét.
Az írás kezdetét egy több hónapos kutatómunka előzte meg. A tanulmányoztást a tavalyi konferencia előtt kezdtek el a szerzők, ezután pedig egy évig folyamatosan dolgoztak a könyv szerzésén, szerkesztésén és a kiadásán.