Nemzetközi fesztiválon mutatkozott be Kaposvár

2019. 10. 21., hétfő, 11:02

Történelmi múlttal rendelkező városokat mutattak be a közönség számára az október közepén Antáliában megrendezett Kaleici Old Town Fesztiválon, ahol Kaposvár is képviseltette magát.

A törökországi esemény célja, hogy a városok kulturális és történelmi örökségének megőrzésében együttműködési lehetőségeket kínáljanak fel egymás számára.

Az idei fesztiválon összesen 51 különböző város mutatkozott be, többek között Kaposvár is. A somogyi megyeszékhely bemutatására a Kaposvári Gazdaságfejlesztési és Innovációs Közhasznú Nonprofit Kft. kérték fel.

Városunk szépségeit és nevezetességeit egy fotókiállítás keretében mutatták be az érdeklődők számára. A kiállított képeket a Compur Fotóklub ajánlotta fel, illetve drónnal készített videón keresztül is megcsodálhatta a nemzetközi közönség Kaposvárt.

Uhlig Rita, a Kaposvári Gazdaságfejlesztési és Innovációs Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője, illetve Ümit Uysallal, Muratpaşa polgármestere közötti hivatalos találkozó eredményeképp Kaposvár is csatlakozott azon kezdeményezéshez, melynek célja összekötni a nagymúltú városokat mind kulturális, mind gazdasági szempontból.

A találkozón egyeztetés történt jövőbeli együttműködésekről, melyek hozzájárulhatnak  Kaposvár minél szélesebb körben történő megismertetéséhez és fejlődéséhez egyaránt.

Ezeket olvasta már?