2019. 10. 20., vasárnap, 12:50
Szombaton ünnepelte 80. születésnapját Sándor Pál. A magyar filmgyártás ikonikus rendezője nem akar unatkoznia következő évtizedben sem. Terveiről a közelmúltban Kaposváron mesélt. E heti beszélgető partnerünk: Sándor Pál Kossuth-díjas filmrendező.
Nemrég fejezte be közös munkáját Szabó Istvánnal. A Zárójelentést, -melynek ön a producere, Szabó István pedig a rendezője - még nem láthatták a mozirajongók, de máris új fába vágta fejszéjét. Min dolgozik éppen?
Három forgatókönyv is van nálam, melyeknek én leszek a producere, és egy új filmet is szeretnék rendezni, ismét Szabó Istvánnal.
Több mint fél évszázada rendez filmeket. Ez idő alatt nagyon sokat változott a világ. Kell-e változni a filmrendezőnek is, hogy ugyanazt a hatást érje el, mint évtizedekkel korábban?
Formanyelvileg egészen biztosan. Ma a filmek sokkal dinamikusabbak, mint a régiek, a mozinézőknek magasabb az ingerküszöbük, így sokkal erőteljesebb hatásokkal, sokkal gyorsabb filmeket kell csinálni. De ez csak formai kérdés. Lehet gyorsan is elmondani gyönyörűségeket.
Több filmjén, például a Régi idők fociján, vagy a Ripacsokon generációk nőttek fel. Sejtette, hogy ezek ilyen sikeresek lesznek?
Nem tudhattuk előre. Egyszerűen csak csináltuk a dolgunkat hittel, mert anélkül nem megy. Amikor az ember neki áll forgatni, akkor semmi más gondolata nem lehet, csak az, hogy most kifordítom a világot a sarkából. Minél több filmet csinálok, annál kevésbé tudom azonban, hogy mi lesz az, ami megszólítja majd az embereket. Az biztos, hogy a filmjeim nem bonyolultak, nem agyongondoltak. Én mozit szeretek csinálni mozit szerető embereknek.
Voltak-e az ötven év alatt holtpontok a munkásságában?
Soha nem éreztem holtpontot, mások azonban néha szóltak, hogy ez most az. A kritikusok, a közönség időnként jelezte, hogy ez most nem volt jó.
Hogy dolgozta ezt fel?
2-3 éjszakát ilyenkor ébren töltöttem, majd mentem tovább az utamon, tudomásul véve, hogy nem lehet egyenletesen jól filmet csinálni. Vannak az embernek tévedései és nincs a világon olyan filmrendező, akinek minden filmje aranyat ér.
Amikor szereplőket választ, mi alapján dönt? Csak a tehetségre és a karakterre koncentrál?
Arra figyelek, hogy megálmodtam egy embert, akit meg kell jeleníteni egy másik embernek, és ez az ember milyen közel van ahhoz, akit én kitaláltam. Arra koncentrálok, hogy mennyire tudja a színész képviselni azt a karaktert, akiről idővel már többet fog tudni, mint én, hiszen ő bújik a bőrébe.
Időnként a filmrendezések mellett kikacsint a színház világába is. Legutóbb A kései találkozásokat rendezte két egykori kaposvári színésszel, Molnár Piroskával és Jordán Tamással. Beszélgettek Kaposvárról?
Igen, sokat. Nekem nagyon komoly élményeim vannak a régi kaposvári színházról, sok mindent láttam itt. Nagyon jó volt a két hajdani kaposvári művésszel dolgozni, óriási színész mind a kettő.
Producerként milyen forgatókönyvre mond igent, mi érdekli, amikor mások álmait váltja valóra?
Az, ami nagyon közel van hozzám, és az, ami nagyon távol. Ami közel van hozzám, azzal könnyű dolgozni, viszont kerülnek hozzám olyan forgatókönyvek is, melyekből nekem eszembe nem jutna filmet csinálni. Ha viszont a rendezőjével együtt ígéretesnek találom, akkor az mindig érdekes kísérlet megcsinálni. Kideríteni, hogy mi van akkor, ha valami nem olyan, mint én vagyok.
Az elmúlt évek magyar filmjeivel feliratkoztunk Európa és a világ filmtérképére. Ezt több díj például az Oscarok is jelzik. Mit gondol a mai magyar filmgyártásról?
Az elmúlt nyolc évben kialakult az új magyar filmipar, amelyhez hozzátartozott az is, hogy rengeteg amerikai és egyéb film érkezett bérmunkaként Magyarországra. Nagyon sok tehetséges filmes jött hozzánk, felpezsdítve a magyar filmszakmát. S ami még fontosabb, hogy az elmúlt években a magyar filmeknek sikerült utat találni közönséghez.
