2019. 09. 06., péntek, 07:55
2011 óta volt Kaposvár főépítésze. Nagy feladat várt rá akkor, ugyanis hosszú évek óta a legnagyobb beruházások valósulhattak meg vezetésével a városban ebben az évtizedben. 2019 tavasza óta Budapesten a Miniszterelnökség hivatalában dolgozik.
Az egyik legfontosabb általa elért eredménynek, azt tartja, hogy a városlakók számára emberközelibbé tette a városfejlesztési munkákat, az építészetet, közvetlenül, érhetően, a lehető összes modern kommunikációs csatornát felhasználva közvetítette a lakosság felé.
2017-ben Pro Architectura díjat kapott az építészeti közéleti munkájáért.
Munkájáról, a kaposvári évekről beszélgettünk korábban:
1970-ben született Budapesten. Az I. kerületi Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1989-ben, majd 1994-ben okleveles építészmérnökként végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. Ezt követően a Kós Károly Egyesülés posztgraduális képzésén, a Vándoriskolán szerzett oklevelet. 2004-ben védte meg műemlékvédelmi szakmérnöki diplomáját a BMGE Építészmérnöki Karán.
1994 óta a Magyar Építészkamara tagja; építész vezető tervező, településtervező és építészeti-műemlékvédelmi szakértő jogosultsággal. Tagja az ICOMOS Népi Szakbizottságának, korábban Csurgó Város tanácsadó főépítésze. 1995–2011-ig a kaposvári ARKERS Kft. építésztervezője. 2011-ben az értékvédelem és műemlékvédelem terén végzett munkájáért Kós Károly-díjat kapott. 2013-tól az Országos Főépítészi Kollégium elnökhelyettese. 2011 óta Kaposvár főépítésze. 2019 márciustól Budapesten a Miniszterelnökségen kapott feladatot.
A közösségi oldalára kitett posztban köszönte meg a kaposváriaknak a támogatást: