Épül az út és a parkolók is készülnek a Csikynél

2019. 07. 11., csütörtök, 13:37

A Csiky Gergely Színház műemléképület része megkapta az eredeti színét, a lábazat festése van még vissza. Miután lekerült a körbeépített állványzat, neki lehetett állni az épület közvetlen közelében a tereprendezésnek.

Az épülő út hasonlóan fog működni, mint régen, körbe lehet menni az épület mellett az egyik irányban. Az épület északi, illetve a déli oldalán végig az út mellett derékszögű parkolók lesznek majd, jelentősen több beállóhellyel, mint régen. Aki körbejárja az építményt, láthatja, hogy a bejáratok is megváltoztak, a műemléki részen újabb bejárat nyílt, úgy, mint az 1911-ben épült eredeti színháznál - tudtuk meg L. Balogh Krisztinától a beruházás projektvezetőjétől.

Az új, úgynevezett üzemi épületrész déli oldalán lesz majd a dolgozói bejárat, illetve a művészbejáró, az északi oldalán pedig a stúdiószínház bejárata.

A fő homlokzatnál is visszakerültek a díszítmények, nem az összes, ami citromsárgán volt, hanem csak azok, amelyek az eredeti terveken is szerepeltek, valamint most szerelik a bejárat fölötti előtetőt is.

A munkálatokról nemsokára videós beszámolóval is jelentkezünk.

Ezeket olvasta már?