2019. 06. 29., szombat, 06:35
A magyar nagyvárosi polgármesterek doyenjének is nevezik városunk polgármesterét, Szita Károlyt, aki a rendszerváltoztatás óta, harminc éve dolgozik a városvezetésben. Tavaly március 21. óta pedig elérte, hogy ő Kaposvár történetének leghosszabb ideje hivatalban lévő polgármestere. Adódik tehát a kérdés:
Polgármester Úr, három évtized után hogyan végzi a munkáját?
Jó kedvvel, büszkeséggel és továbbra is nyitott füllel és szemmel. Mert hiszek benne, hogy a polgármester a város polgárainak nyitott szeme, hogy meglássa a bajt (és persze a jót is), és nyitott füle, hogy hallja a polgárok akaratát, szándékait, véleményét. Állítom, hogy nem jutott volna el Kaposvár ilyen messzire a város fejlődésében, ha nem fogtunk volna össze, ha nem figyeltünk volna egymásra a legnehezebb időkben is. No, erre vagyok a legbüszkébb!
E kis bevezető után engedelmével oda kanyarodnánk, amiért e beszélgetést kértük: óriási fejlesztések zajlanak a városban, s mégis mindenki türelmes. Másutt már biztosan elégedetlenkednének. Hogy van ez?
Amit mostanság látni a városban, vagyis a Németh István Program olyan léptékű építkezéssorozat, amelyre nem volt, s talán nagyon sokáig nem lesz példa Kaposváron. Nem, nem egy új várost, hanem egy mindenki számára élhető, kényelmet, biztonságot, komfortot, vagyis egészséges életminőség lehetőségét kínáló európai színvonalú lakhelyet vagy inkább otthont építünk. Mindezt pedig együtt terveztük meg, hiszen néhány évvel ezelőtt minden polgárhoz eljuttattuk kérdőíveinket, sőt, harminc-negyven fórumon vitattuk meg az elképzeléseket, és szakmánként másik vagy negyven beszélgetést folytattam le csak én személyesen, s akkor még nem beszéltem a városi képviselőkről vagy éppen a Polgármesteri Hivatal munkatársairól. Szóval ez egy közös program, amelyet az összefogás szült, a közös gondolkodás, szándék és akarat. Hiszem, hogy addig is egyre erősödött a kaposváriak közössége, de azóta mi, kaposváriak végképp összetartozunk. Nos, ezért a békesség, mert mindenki többé-kevésbe de saját elképzeléseit is megvalósítva látja.
Mintha az ellenzék is csendesebb lenne az utóbbi időben…
Megmondom őszintén, számomra nincs Kaposváron ellenzék, nekem csak kaposváriak vannak akkor is, ha politikailag vagy értékválasztás tekintetében másként látjuk a világot. Ha a szocialisták, a DK vagy a többi kis párt képviselői például azt gondolják, hogy a migráció jó dolog, mert színesebbek leszünk, tudomásul veszem, még ha pont az ellenkezőjét gondolom is. Mert kaposváriként tisztelem, becsülöm őket, s az ilyesfajta véleményt betudom annak, hogy talán megtévesztik őket vagy nincs elegendő információjuk, nem látják azt, ami Németország vagy Belgium egyes városaiban történik, ahol a migránsok már lényegében szétverték a települést, és lányok, asszonyok becsülete, fiatalok élete látja kárát. Nem kérek ebből. Én egy biztonságos Kaposvárt szeretnék. De mondom, lelkük rajta, ha ők így gondolkodnak. Én maradok inkább a többi kaposvári mellett, s a polgárok majd döntenek, hogy mit akarnak, miként tették eddig is.
Visszatérve a fél éves, éves „nagy menetelésre”, a Németh István Programra. Hogy áll most a végrehajtás?
Úgy haladunk, ahogy terveztük, vagyis kicsit gyorsan. Igen, talán meglepő, de gyorsan. Mert egyik létesítmény a másik után készül el, és szinte nincs is időnk, hogy „ízlelgessük”, belakjuk az egyik új csodát, máris jön a másik, a harmadik. Itt van például a Kaposvár Aréna esete. Teltház előtt történt meg az átadása, sportolók, szurkolók ünnepeltek, lestük minden szegletét, hogy mit tud, s tessék, alig pár hét múlva már a versenyuszodában ültünk, hogy megcsodáljuk, s a gyerekeink, unokáink mosolyának örüljünk. És hipp-hopp, jön az ősz, a vadonatúj Csiky Gergely Színház a megújult Színház parkkal együtt. Mert kérem, ne higgye senki, hogy ez egy felújítás. Itt lényegében egy új színház épül a 21. század Kaposvárjának. És közben lassan kész a 67-es gyorsút, a belvárosban a Közlekedési Központ, megújítottuk az összes ipari parkunkat, új közművek kerülnek a föld alá, és utak, járdák sok-sok utcánkba. Van most ok az ünneplésre, a közös örömre, megérte a több évtizedes erőfeszítés. És e helyről is szeretném megköszönni a kaposváriaknak az összefogást.
Aranykornak tűnik, Ön mégis azt mondta, hogy a következő, 2030-ig tartó évtized lesz a lehetőségeké, az fogja megerősíteni a várost. Miért? Hogyan?
Mert most egy új korszakba fogunk lépni. Ebben az évszázadban, az első évtizedben nyakunkba kaptunk egy válságot, amely, ha nem figyelünk, padlóra vitt volna bennünket. Emlékezzünk csak a Kométa esetére, megmentésére. A második évtized a túlélés mellett a felkészülés, a megalapozás évtizede, ezt éljük most. Most készülünk arra, hogy a közösség megteremtse a harmadik évtizedben az egyén, a kaposvári polgárok és családjaik lehetőségeit, gyarapodását, megalapozza jövőjüket. Mi is kell ehhez? Álláspontom szerint négy dolog: először is magasabb jövedelmek, bérek kellenek, mint a maiak. A gazdaság jó felé megy, mi pedig programokkal, alapokkal, adórendszerrel és gazdaságpolitikai eszközökkel rá fogunk erre segíteni. Másodszor gyermekre van szükség, hogy megállítsuk a népességfogyást, mert szerintem nem a migráció jelenti a megoldást, hanem a magyar gyermekek születése. A Kormány gőzerővel dolgozik ezen, s ma Magyarország adja a legtöbb támogatást Európában a családoknak. Mi pedig ehhez tesszük majd hozzá a magunk lehetőségeit. Mert ugye mégiscsak a gyerek a legfontosabb! Kinek építünk, ha nem nekik? Harmadrészt az egészségre kell figyelnünk. Hogy nemcsak hosszabb legyen az élete minden kaposvárinak, de boldogabb is. Márpedig nincs nagyobb ajándék sem az egyén, sem családja számára az egészségnél. Gondoljunk csak bele, mennyi szomorúságot hozhat a betegség… Ehhez, az egészségünk megőrzéséhez nekünk is hozzá kell tennünk. És negyedjére említem, de ez nem fontossági sorrend, a környezetet. Mindent megteszünk, hogy a pusztuló környezetben Kaposvár, a Zselic egy élhető és egészséges környezetet biztosítson. Tiszta vízzel, fákkal, levegővel, újrahasznosított energiával, az ország továbbra is egyik legolcsóbb közszolgáltatási áraival. Talán Ön is érzékelheti, hogy a következő évtized nem a köveké, hanem a lelkeké, a testé lesz. Mert hiába rakunk köveket egymásra, hiába építünk, ha a lelkek nem tartják egybe azokat, ha nincs, ki használja az építményeket.
Ez egy szép végszó…
Kaposváron nincs végszó. Itt elkezdett beszélgetések, gondolatok vannak, amelyeket azután folytatunk. Közösen. Nekünk ebben van az erőnk.
