Ma van a Múzeumok Éjszakája

2019. 06. 22., szombat, 10:04

​Ma van a Múzeumok éjszakája, és természetesen idén is több száz intézmény programja közül válogathatunk országszerte. A megszokottak szerint Kaposvár is csatlakozott a programsorozathoz, városunkban több ismeretterjesztő és művészeti eseménnyel várják az érdeklődőket.

A 17. alkalommal megrendezendő országos esemény kiemelt témája idén az #UtazásÉlényMúzeum nevet kapta, aminek a székhelye Szombathely lett. Most sem szükséges senkinek Budapestig, vagy éppen Szombathelyig utaznia, mert Kaposváron is mindenkit szeretettel várnak az intézményekben. A Rippl-Rónai Múzeum sok színes programmal rukkult elő ebben az évben is, az előadások 18 órától, míg a tárlatvezetések 19 órától kezdődnek a város szívében.

Szórakozás közben természetesen sok mindent tanulhatunk a Múzeumok Éjszakája alatt, a múzeumban családtörténetikutatáson és egyéb izgalmas, történelmi előadáson is részt vehetünk egészen késő estig.

A Rippl-Rónai Múzeum mellett az Együd Árpád Kulturális Központba is ellátogathatunk a mai nap folyamán, hiszen két időpontban is meg lehet tekinteni a Szinyei impressziói című kiállítást a Vaszary Képtárban. Sőt a tüskevári vasúti emlékmúzeumban is remek programokkal várják a kicsiket és a nagyokat is egyaránt este 6 órától.

Ezeket olvasta már?