2019. 05. 13., hétfő, 18:55
Jelentették be hétfő délután az Együd Árpád Kulturális Központban tartott sajtótájékoztatón, ahol az is kiderült, hogy Vidnyánszky Attila rendezi az október 23-ára tervezett díszbemutatót, Csiky Gergely, Buborékok című darabját.
Nagy utat tettünk meg 2016 novembere óta.”
– így kezdte a hétfői sajtótájékoztatót Fülöp Péter, a Csiky Gergely Színház igazgatója, aki kiemelte, hogy az elmúlt két és fél év alatt, nem esett szét a társulat, a felújítás alatt álló színházépület nélkülözése mellett is tudtak dolgozni az önkormányzat jóvoltából, és kitartott mellettük a közönség is.
Az ideiglenes játszóhelyen, az Együd Árpád Kulturális Központban 40 új bemutatót tartott a társulat, 909 előadást játszottak, ezek közül 142-őt székhelyen kívül és 23 fesztiválon szerepeltek a csikys színészek.
Bármennyire is szerették volna néhányan, ez a színház, nem, hogy nem esett szét, de az elmúlt két és fél évben képes volt megerősödni”
– tette hozzá Fülöp Péter.
A sajtótájékoztatón részt vett Szita Károly polgármester, aki megköszönte a színház vezetésének és a színészeknek, hogy ideiglenes játszóterüket belakták, és jobbnál-jobb előadásokkal szórakoztatták a kaposváriakat. A városvezető kijelentette, hogy október 23-án már az megújult és kibővített színházépületben kezdi az új évadot a társulat. Az épületre a Modern Városok program keretében több mint 9 milliárd forintot kapott a város a Magyar Kormánytól, így a teátrum otthona a Németh István Program részeként teljesen megújul és kibővül.
Arra bíztatok minden kaposvárit, hogy vásároljon bérletet a 2019-2020-as színházi évadra!”
- mondta Szita Károly.
A évadbejelentő sajtótájékoztatón részt vett Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, aki egy meglepetéssel készült a rendezvényre, ugyanis az Országos Színháztörténeti Múzeumtól kölcsön kérte, és elhozta Csíksomlyói Csiky Gergely egykori színházi látcsövét, amit megmutatott a jelenlévőknek.
Fekete Péter gratulált Szita Károlynak, hogy kiharcolta a új 67-es út építését, amivel Kaposvár méginkább bekapcsolódik az ország vérkeringésébe, gratulált a színház felújításáért, valamint az új Kaposvár Arénáért.
Úgy tűnik, hogy Kaposvár robban, Kaposvár fejlődik. Kaposvár az első olyan városa Magyarországnak Budapest után amely az első nagy kulturális beruházás elkészültét magáénak tudhatja. Gratulálok ezért Kaposvárnak, hiszen úttörőnek lenni, mindig nagy dolog!”
– hangsúlyozta az államtitkár.
Olt Tamás, a Csiky Gergely Színház művészeti vezetője ismertette, hogy az október 23-ai díszbemutatót Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház igazgatója és a Kaposvári Egyetem rektorhelyettese rendezi, az előadás pedig nem más, mint Csiky Gergely, Buborékok című darabja lesz.
Ehhez kapcsolódóan Vidnyánszky Attila elmondta, hogy a lassan nyolc éve tartó rektorhelyettesi munkája nagyban hozzájárult, hogy elvállalja a Buborékok rendezését, hiszen szezonon belül, immár 8 éve nem rendezett darabot.
Most kaptam egy olyan remek szereposztást, ami miatt nehéz volt nemet mondani. Először meglepődtem, hogy a Buborékokra kérnek fel, de azután elolvastam, és azóta már túl vagyok a szerelembe esés fontos stádiumain, várom a munkát és remélem, hogy egy szép előadást tudok csinálni, egy igazi színházi ünnepet.”
– mondta Vidnyánszky Attila.
A sajtótájékoztatón végül Olt Tamás művészeti vezető bemutatta a 2019-2020-as évad előadásait, elmondta, hogy külön öröm számukra, hogy olyan rendezőket sikerült egy-egy előadás megrendezésére szerződtetniük, akik Kaposváron és Magyarországon is csak nagyon ritkán rendeznek.
Végül a művészeti vezető bemutatta a színház új színészeit, és bejelentette, hogy az idén végzős Eperjes osztályból is több tehetséges színészpalánta fog színpadra állni a Csikyben.
Íme a 2019-2020-as évad:
Nagyszínpadi bemutatók:
Előadás | Rendező | Bemutató |
---|---|---|
Csiky Gergely: Buborékok | Vidnyánszky Attila | 2019. október 23. |
Pter Stone: Sugar - Van, aki forrón szereti | Verebes István | 2019. december 20. |
Csehov: Cseresznyéskert | David Doiasvili | 2020. március 20. |
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő | Keresztes Attila | 2020. május 8. |
Kamara bemutatók:
Tasnádi István: Kartonpapa | Tasnádi Csaba | 2019. november 20. |
Lev Tolsztoj: Legenda a lóról | Ilja Bocsarnikovsz | 2019. december 20. |
Alexandre Dumas - Jean Paul Sartre | Horváth Illés | 2020. május 2. |
Gyermek- ifjúsági bemutatók - Nagyszínpad:
Presser G. - Sztevanovity D. - Horváth P.: A padlás | Bergendi Barnabás | 2019. november 5. |
Fekete István: Tüskevár | Olt Tamás | 2020. február 13. |
Pöttöm bemutató - Stúdió színpad
Vladimír Jiránek - Jiri Sebánek: Bob és Bobek | Gulyás Anna | 2020. március 17. |
Koprodukciók - Kamara színpad
Török Tamás: Dámák | Török Tamás | 2019. július 25. (Szivárvány Kultúrpalota) |
Joe DiPietro: Ügyes kis hazugságok | Szalma Tamás | 2019. augusztus 8. (Anna Grand Hotel, Balatonfüred) |