2019. 05. 11., szombat, 14:39
Szombaton tartották meg Kaposváron a Kicsinyek Kórusainak XV. Országos Fesztiválját. A Szivárvány Kultúrpalotában nyolc gyermekkórus állt színpadra, csaknem 500 fővel.
A 15 alkalommal megrendezett eseményre Budapestről, Gödöllőről, Kiskunfélegyházáról, Veszprémből és Veresegyházáról is érkeztek diákok. Az ünnepélyes megnyitón Oláh Lajosné, Kaposvár alpolgármestere köszöntötte a résztvevőket. Mint elmondta, 33 évvel ezelőtt, 1986-ban szervezte meg Kaposvár az első kórustalálkozót Bárdos Lajos zeneszerző emlékére, ma pedig Vikár Béla születésének 160. évfordulójára emlékezünk.
A szombat délelőtti előadásokat szakmai zsűri értékelte, majd délután a gálaműsor keretében a minősítő okleveleket is kiosztották. A fesztiválprogram után a kicsik játszóházban és táncházban szórakozhattak, majd ellátogattak a Katica tanyára. Vasárnap ugyancsak kirándulni viszik a gyerekeket.