A Jövő úszó Bajnokaival telt meg a Munkácsy Mihály Gimnázium

2019. 04. 19., péntek, 15:12

A Jövő Bajnokai utánpótlás program 9 régióban, 4 korosztály részvételével van jelen Magyarországon. Pénteken Kaposvárra szegeződött a figyelem.

A kaposvári állomáson az új sportuszodában indult a program, ahol Risztov Éva olimpiai bajnok, háromszoros világbajnoki ezüstérmes úszónőt Szita Károly, Kaposvár polgármestere vezette körbe az épületben, tehetséges sportolók kíséretében.

Ezt követően a Munkácsy Mihály Gimnáziumban elméleti, illetve gyakorlati előadásokon vettek részt a versenyzők.

A Magyar Úszó Szövetség célja, hogy a tavaly ősszel újragondolt Jövő Bajnokai programmal, a felszereléseken és a szárazföldi tréninghez szükséges eszközök biztosításával, valamint az elméleti oktatással minden eddiginél profibb keretek közé terelje a hazai utánpótlás úszókat.

A kaposvári állomás egyben egy terepszemle is volt, hiszen május végén az új sportuszodában rendezik az ifjúsági országos bajnokságot.

Ezeket olvasta már?