2019. 04. 09., kedd, 07:05
Tizenegy év börtön után, három évvel korábban szabadulhatnak az egykori táncsicsos diákok.
Feltételes szabadlábra helyezhetik 11 év után a brutális kaposvári diákgyilkosság elkövetőit. K Mihály és V. Dávid még gimnazista korukban elcsalták egy volt barátjukat, Sz. Józsefet egy tóhoz, ahol brutálisan összeverték, majd a vízbe fojtották - írja az Index a 24.hu cikkére hivatkozva. Bár a fiú halálát hivatalosan fulladás okozta, a szakértők szerint a vésővel okozott több mint tucatnyi sérülésebe is belehalt volna.
A két elkövető feltételes szabadságra bocsátására a Szombathelyi Országos Bv Intézet tett előterjesztést tavaly szeptemberben. A bíróság szeptemberben és novemberben is meghallgatta a két fiatalembert, és igazságügyi pszichológus bevonásával elmeszakértői bizonyítást, valamint pártfogó felügyelői vélemény készítését rendelte el.
Ezekből kiderült, hogy mind a ketten több éve dolgoznak, és leérettségiztek. A szülők által indított kártérítési perben 8 millió forint kártérítésre ítélték őket, amit kifizettek. Az igazságügyi pszichiátriai szakértő szerint a személyiségszerkezetük pozitív irányba változott, agressziót a vizsgálat nem jelzett. A szakvélemény szerint mind a ketten a társadalomba való visszailleszkedésre törekszenek.
A lap korábbi riportjában megszólalt Bodó László, a fiú utáni kutatás egyik irányítója, aki a Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület parancsnoka.
- A mai napig nem tudom elhinni, hogy két fiatalkorú ilyen kegyetlenül képes kioltani egy másik fiatalkorú életét. Azok a helyszínen talált nyomok, és test egy életre beleégett az ember retinájába.
A parancsnok, aki akkor a laptól értesült a két 28 éves férfi szabadulásáról, a mai napig tartja az áldozat szüleivel a kapcsolatot. Ők az egyetlen fiúkat veszítették el, aki nehezen jött össze nekik. A tettesek szabadulásának hírére akkor így reagált:
- Az élet fogja majd eldönteni, hogy alkalmasak-e arra, hogy kiengedjék őket. Hogy az a bő tíz év, amit bent töltöttek, elég tanulsággal szolgált-e a számukra ahhoz, hogy valóban megváltozzanak. Remélem, hogy jó irányba sikerült terelni az életüket a börtönévek alatt.
A két fiatal a jó magaviseletének köszönheti korábbi szabadulását. Közel 11 év alatt egyetlen fegyelmit sem kaptak. Egy volt rabtárs szerint Mihály a festészetbe és a vallásba menekült, részt vett a börtön kápolnájának felújításában is, és segédlelkészhez hasonló pozícióba került. Az ő tervei között az szerepel, hogy munkával megkeresi a tandíjra való pénzt, arról azonban nem beszélt, hogy pontosan milyen területen akarja képezni magát. Dávid konyhai kisegítőként dolgozik, zöldségeket pucol, és edényeket mosogat, ő gépészmérnökként szeretne tanulni.
A korábbi szabályozás szerint az elítéltet akkor lehetett feltételes szabadságra bocsátani, ha a szabadságvesztésnek a bíróság által meghatározott részét letöltötte és a büntetés végrehajtása alatt tanúsított kifogástalan magatartására, valamint arra a készségére tekintettel, hogy törvénytisztelő életmódot fog folytatni, és alaposan feltehető, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető.
A bíróság szerint kétségtelen, hogy az elkövetett bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú, és hogy még mintegy három év van hátra a tettesek büntetéséből. Ugyanakkor a fogvatartottaknak a korábban felsoroltak és a támogató környezet, a munkavállalási lehetőség, a pártfogó felügyelői vélemény, valamint a rendőri jelentések alapján lehetőséget látott a bíróság arra, hogy feltételes szabadságra bocsássa őket azzal, hogy pártfogó felügyelet elrendelése mellett mind a kettejük számára külön magatartási szabályokat írt elő.
Az ügyész mind a kettő végzéssel szemben fellebbezett, ezért végleges döntést a másodfokú bíróság fog hozni. Addig a diáktársukkal végző két férfi rács mögött marad.
Nem akart barátkozni velük, megölték |
V. Dávid és K. Mihály 2008. május 21-én, a kihívás napján ölték meg osztálytársukat, Szabó Józsefet. A fiú hiába könyörgött az életéért, osztálytársai nem kegyelmeztek neki: összeverték, majd a vízbe fojtották. A két, akkor 10. osztályos fiú és a későbbi áldozat a gimnázium kezdete óta barátok voltak, de a fiúkat egy idő után egyre jobban idegesíteni kezdte társuk viselkedése. 2008 tavaszára ez olyan terhessé vált a számukra, hogy elhatározták: megölik őt. Eleinte kettesben beszélgettek tervükről, majd azt elmondták két osztálytársuknak is, de ők nem hittek nekik. A két fiú hosszú tervezgetés után abban egyezett meg, hogy nagyatádi illetőségű osztálytársukat egy talált, második világháborús géppisztoly ürügyén egy kaposvári tóhoz csalják, ott leütik, vésővel agyonverik, a testére szigetelőszalaggal köveket rögzítenek, aztán vízbe dobják. Ezt annyira komolyan gondolták, hogy a gyilkosság előtt kimentek a helyszínre és el is próbálták, hogy fognak végezni vele. Aznap egyikük már a gimnáziumba magával vitte a vésőt, társa pedig a tervről mit sem sejtő áldozatot kérte meg arra, hogy vegye meg a szigetelőszalagot. A két fiú alkoholt fogyasztott, majd délután kettő körül az osztálytársukkal, Sz. Józseffel együtt kimentek a tóhoz. Amikor kiértek, leütötték Józsefet egy bottal, majd többször is belevágták a vésőt. A fiú hiába könyörgött az életéért, K. Mihály és V. Dávid nem kegyelmezett neki. Súlyos betondarabokat dobtak az arcára, majd az eszméletét vesztett társukat bedobták a tóba, s hogy biztosan elsüllyedjen, a testére köveket dobáltak. Az áldozat halálát fulladás okozta, de a testén talált több mint másfél tucat külsérelmi nyom alapján szakértők megállapították, hogy sérüléseibe is minden bizonnyal belehalt volna. A bíróság végül 14 év börtönre ítélte a két elkövetőt azzal a feltétellel, hogy jó magaviselet esetén tíz év után szabadulhatnak. |