2019. 03. 29., péntek, 12:45
A „Háziorvosi rendelő és védőnői tanácsadó fejlesztése Bodrogon” című pályázat keretében felújított bodrogi háziorvosi rendelő és védőnői tanácsadó épületet csütörtökön adták át.
A megjelenteket Erdei Norbert polgármester köszöntötte, aki röviden ismertette, hogy hogyan jutottak el az elképzelésektől a megvalósulásig. Hangsúlyozta, hogy a többi település előtt jó példát mutattak, hiszen az elsők között sikerült a környező települések közül a Terület- és településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében megvalósítani a felújítást.
A polgármester jelezte, hogy ezt a fejlődést tovább kívánják folytatni a művelődési ház felújításával.Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott szintén a kistelepülések fejlesztéséről, mint kormányzati célról beszélt. Kiemelte a közösség erejének fontosságát, amelyhez az ilyen intézmények, létesítmények nagyban hozzájárulhatnak.
Hangsúlyozta a védőnői munka jelentőségét, valamint az édesanyák és gyermekeik megfelelő körülmények között való ellátásának fontosságát.Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés lnöke a TOP részleteit, valamint a helyi önkormányzat beruházáshoz való hozzájárulását taglalta köszöntőjében, illetve beszélt a településen tervezett további fejlesztésekről is.
Móring József Attila, a térség országgyűlési képviselője az itt élők számára kiemelten fontos beruházásnak nevezte a fejlesztést.
Az átadás zárásaként a polgármester, a kormánymegbízott, a közgyűlés elnöke és az országgyűlési képviselő egy nemzeti színű szalag átvágásával hivatalosan is átadta a bodrogiaknak az új rendelő épületét.