2019. 03. 23., szombat, 19:35
Több tucatnyi fiatal és idősebb barantás mérte össze tudását szombaton, a kaposvári RG csarnokban. A hagyományőrző sport szerelmesei több fegyvernemben is egymásnak feszültnek.
A Déli Végek Baranta versenyét immáron ötödik alkalommal rendezték meg, melyen bárki indulhatott, aki megfelelt a nevezési feltételeknek. A küzdelem névválasztásával a 44-es gyalogezred katonáinak, közismert nevükön a „Rosseb Bakáknak” állítottak emléket a szervezők.
- Napjainkban a barantások már nem ismeretlenek senki számára Kaposváron, hiszen látjuk őket a rendezvényeinken, ünnepségeinken, koszorúzásainkon. Köszönet illeti önöket, mert azon túl, hogy igazi közösségépítő tevékenységet folytatnak, őrzik magyarságunkat és ősi hagyományainkat. Mindezt pedig nem öncélúan teszik, mert egyre több embert ismertetnek meg ezzel az életszemlélettel – mondta Szita Károly polgármester a verseny megnyitóján.
A megmérettetést – melyre az ország több pontjáról is érkeztek résztvevők - három fegyvernemben rendezték meg, volt hagyományos magyar övbirkózás, hosszúkardvívás – szablyavívás, és íjászpárbaj. A nap végén az is kiderült, hogy ki lett a Déli Végek Vitéze.
Mi a Baranta?
A baranta a történelmi magyar harci testkultúrából származó mozgások összegyűjtéséből létrehozott tradicionális harcművészeti stílus, mely végleges formáját – a folyamatban lévő kutatások miatt – még nem nyerte el. Baranta szó elsősorban az ország olyan nyugati és déli peremvidékein maradt fenn, ahol a lakosság összetétele a kezdetektől fogva magyar volt (Somogy, Ormánság, Göcsej, Őrség).
A Somogyvár környékén fennmaradt szokás szerint a barantázók a régi törzsszövetség valamikori bírájának, a régi törvények oltalmazójának /Horka/ voltak a felesküdött, különlegesen kiképzett segítői. Olyan harcosokat takart, akik a fegyverforgatásban való kiválóságuk mellett a legmagasabb erkölcsi, morális követelményeknek is megfeleltek.