2019. 02. 20., szerda, 11:36
A KOMETA 99 Zrt. dinamikusan fejlődik, és a növekvő megrendelésekhez igazodva folyamatosan növeli dolgozói létszámát. A jelenlegi munkaerő-piaci viszonyok között ennek sikerét két dolog befolyásolja: az egyik a juttatások, a másik, hogy milyen munkakörülményeket tudnak biztosítani a dolgozóiknak.
A juttatások terén nagyot léptek előre az elmúlt években, felzárkóztak a piaci elvárásokhoz. Míg az elmúlt két évben a szakmunkás minimálbér 39%-kal nőtt, a Kométánál a növekedés ennél is több, átlagosan 54% volt. Sőt a legképzettebb szakmunkások esetében ez a növekedés a 70%-ot is elérte.
2019-ben a hangsúlyt a munkakörülmények javítására helyezik.
Tavaly év végén – a munkavállalók kérését figyelembe véve – meghosszabbították a munkaközi szüneteket a termelésben. A plusz pihenőidőt nem kell ledolgozniuk, ennek költségét a cég felvállalta.
Termelőüzemként a legtöbb terület több műszakban dolgozik a kaposvári húsüzemben. Új, atipikus műszakrendek bevezetését tervezik, amelyek könnyebben összehangolhatóak a magánélettel. Emellett együttműködésre léptek egy taxitársasággal, hogy az extrém helyzetek esetén éjjel se kelljen a vidéki dolgozóknak több órát várniuk a tömegközlekedésre, hanem mihamarabb hazatérhessenek a családjukhoz munka után. Természetesen ennek költségét is átvállalták a szokásos havi bérletek juttatásán felül.
A 2019-es jogszabályváltozások jelentősen átalakították a cafeteria rendszert. A lehetőségekhez mérten próbáltak jó alternatívát kínálni dolgozóiknak, SZÉP kártyás kifizetéssel, illetve a népszerű készpénz kifizetéssel. Utóbbinál, a dolgozó adóterheinek megközelítőleg a felét a cég átvállalta. Fontosnak tartják azt is, hogy a dolgozók a pihenőidejüket egy kulturált, relaxálásra lehetőséget adó környezetben töltsék el. Ezért radikálisan átalakítják az étkezdéket, és terveik szerint egy nagyon szép, modern teret hoznak létre. A felújítás az öltözőkre, szociális helyiségekre is kiterjed majd. Ez ugyan komoly anyagi terhet ró a cégre, de mivel a dolgozói elégedettség emelkedése fontos a vállalat számára, ezért folyamatosan tesznek is érte!
Az új környezetben melegkonyhás-étkezést vezetnek be, ami szintén hozzájárul majd ahhoz, hogy a munkavállalók mindennapjai kellemesebben teljenek. A konyha átalakítása, és a működéshez szükséges engedélyek beszerzése után azonnal üzembe áll a kedvező áron, meleg ételt kínáló étterem.
A Kométa a fejlődést nemcsak a munkavállalói kapcsolataiban, hanem az üzleti partnereikhez fűződő viszonyában is tervezi. Eddig is az üzleti kapcsolattartás íratlan szabályai alapján működött a cég, most azonban létrehozták az Üzleti magatartási kódexet is, hogy a kapcsolataik alakítását és megtartását írásos szabályok is elősegítsék.
A világ folyamatosan változik, a változásokra pedig reagálni kell! Sok feladat vár a vállalatra idén, de elhivatottan kezdték az évet, és bíznak abban, hogy az év végéig a tervezett fejlesztések megvalósulnak.
A Kométa nem tervezi a túlóraszám növelését, sőt néhány területen azt csökkenteni is szeretnék. A túlmunka díját pedig nem akarják visszatartani, hanem a szakszervezettel történt megállapodás értelmében, az eddig megszokott módon fizetik ki.