Szabadstrandok újulnak meg

2019. 02. 15., péntek, 10:39

Balatoni szabadstrandok újulnak meg a jövőben, mintegy 3 milliárd forintból - ezt a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója jelentette be csütörtökön, a kisoroszi Szigetcsúcson, sajtótájékoztatón.

A területek a strandfejlesztési program második ütemben újulhatnak meg. A balatoni mellett 1-1 milliárd forintból szebbé teszik a dunakanyari és a Tisza-tavi partokat is. Guller Zoltán kiemelte: az MTÜ célja, hogy 
2030-ig az összes szabadvízi strand megújuljon.

Az első ütemben tavaly mintegy 2 milliárd forintos támogatást kapott több mint 30 balatoni település fizetős strandja, idén pedig összesen 5 milliárd forintnyi keretösszeggel indul el a strandfejlesztés második 
üteme, amelyben a szabadstrandok infrastruktúrafejlesztésére, a partszakaszok rendbetételére, vízi attrakciók létrehozására fordíthatók az összegek.

Guller Zoltán közölte, hogy a program harmadik elemeként a Balatonnál, a Dunakanyarban és a Tisza-tónál valamennyi strand támogatást kap az MTÜ-től annak érdekében, hogy megtervezzék 2030-ig a 
strandfejlesztéseket. Továbbá idén elindul a program negyedik eleme is, amely a strandokon található gasztronómiai létesítmények fejlesztését szolgálja. A vezérigazgató úgy fogalmazott: a cél, hogy 2030-ig minden strand magas színvonalú szolgáltatást tudjon nyújtani.

Ezeket olvasta már?