2019. 02. 08., péntek, 14:40
A Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának adjunktusa két alkotásával vesz részt a Színerő IX. – Figuratív kiállításon. Mátis Rita munkái immár hatodik alkalommal láthatók a különleges pécsi tárlaton, amely február 8-án nyílik.
Több mint tíz évvel ezelőtt Keserü Ilona festőművész hívta életre azt a kurzust, amelynek célja, a táblaképnél nagyobb léptékű sík-vagy térbeli festészeti technológiák alkalmazásával készülő színes művek tervezése, megvalósítása és kiállítása volt. A rendezvény különlegessége, hogy a művészek egy nagy közös helyen dolgoznak, így egyfajta alkotótelepként működnek.
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara idén újra megrendezte a programot, amelynek témája ezúttal a figurativítás volt. A munka január 21-én indult, a folyamatokba pedig az érdeklődők is betekinthettek. A workshopon immár hatodik alkalommal vett rész Mátis Rita a Kaposvári Egyetem adjunktusa.
- Két képet festettem az egyik címe Jelenés május elsején, a másik pedig Genezis II., amelyen a Kaposvári Egyetem színészhallgatói szerepelnek. Nagyon jó ilyen hatalmas felületeken dolgozni és inspiráló az is, hogy közösségben tudunk alkotni – hangsúlyozta Mátis Rita.
A különleges tárlat február 8-án nyílik Pécsen, a Zsolnay Negyed M21 Galériájában. A tervek szerint a kiállítást egyetemünk képi ábrázolás szakos hallgatói is megtekintik majd egy tanulmányi kirándulás keretében.