Sikeresen szerepelt Bécsben a Crystal SC

2019. 02. 05., kedd, 08:35

A hét végén rendezték meg Bécsben a Grand Prix Vienna Schwechat International Dance Open 2019. elnevezésű nemzetközi világkupa versenyt, ahol a Crystal SC is képviseltette magát mindkét napon.

Szombaton három produkcióval léptek szőnyegre a lányok a számos versenyzőt felsorakoztató nemzetközi mezőnyben. Először Fülöp Kitti Mariann Főnix című táncával lépett fel, amivel nagyon szoros versenyben éppen lecsúszva a dobogóról, a negyedik helyen végzett. Kitti után a csapat gyakorlat miatt izgulhattunk. A lányoknak ez volt az első nemzetközi szereplése, ezért nagyon izgatottak voltak. A várva-várt eredmény azonban nem maradt el. Első lépés című produkciójuk nem csak a közönség tetszését nyerte el, hanem a szakmai zsűri is ezt a táncot ítélte a legjobbnak. Aranyérem és a zsűri különdíja lett a jutalom. A lányok produkciója meghívást kapott a júniusban Novalja Zricse-ben megrendezésre kerülő nemzetközi bajnokságra is és Polgár Judit Sakknagymester elismerő gratulációját is begyűjthették. A csapat tagjai: Balog Larina, Balogh Barbara, Csapó Anna, Hegedüs Lora, Herczeg Fruzsina, Herczeg Jázmin, Horváth Fanni, Horváth Réka, Kausz Kitti, Lóth Noémi, Mányoki Fanni, Máté Petra, Nagy Vivien, Pálmai Eszter, Polák Barbara, Polák Boglárka, Ságvári Dorina, Sipos Dorottya, Szabó Nóra, Szücs Boglárka, Varga Jázmin. A nap számunkra este ért véget Polák Barbara és Máté Petra Free Fall című gyakorlatával. A versenyzők jutalma szintén aranyérem lett.

Vasárnap ismét izgulhattunk egy versenyzőnkért. Fülöp Kitti Mariann újból szőnyegre lépett, ezúttal Inkognitó című előadásával, ám ezen a napon már nem talált legyőzőre és a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

A csapat számára ezzel a versennyel kezdődött el az idei versenysorozat és a jó rajtnak köszönhetően bízunk a további sikeres folytatásban is.

A lányok felkészülését Takács-Békési Zsanett vezetőedző irányítja Horváth Rebeka és Juhász Kata segítségével.

Ezeket olvasta már?