Ez történt 2018-ban Kaposváron - 1. negyedév

2018. 12. 29., szombat, 12:05

Összeállításunkban olyan, általunk fontosnak tartott események közül válogattunk, melyek 2018-ban történtek városunkban. Az összefoglaló első része, mely bemutatja az első negyedévet (január, február, március).

Január

Óriási siker a kaposvári Seuso-kiállítás. Több mint 1500 éves múlt, 68,5 kg ezüst, titokzatos történet, 52 milliárd forintnyi érték. Így lehetne címszavakban bemutatni azt a 14 darabból álló ezüst tálalókészletet, ami soha nem látott módon vonzotta a város, a megye és a régió lakóit. A Seuso-vándorkiállítás kaposvári állomásán több mint 22 300-an tekintették meg a római kori kincseket. A Dél-Dunántúlon egyedül városunkban állították ki a magyar állam tulajdonában lévő ezüstkincseket, melyeket a nyáron Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban helyeztek el.

Megnyílt fotópályázatunk kiállítása. Immáron 5. alkalommal állították nehéz döntés elé a szakmai zsűrit azok a fotósok, akik összesen 293 fényképet küldtek be a Most Médiacsoport és a Compur Fotóklub Színek, fények, hangulatok című pályázatára. Az ítészek előbb a legjobb 70 képet, majd a legjobb 31 képet választották ki, az ünnepélyes tárlatnyitón pedig az is kiderült, hogy kik lettek a díjazottak.

Megküzdünk mindazért, ami fontos nekünk és gyermekeinknek. A Németh István Programmal a kaposváriak olyan léptékű fejlesztést indíthattak el, amilyenre Kaposvár történetében még nem volt példa – mondta Szita Károly a város napi ünnepi közgyűlésen, a Szivárvány Kultúrpalotában. A polgármester hangsúlyozta: Kaposvár új minőségű várossá válik, amelynek szövetét most újraszőhetik a város polgárai. Az igazi érték azonban nem a falakban rejlik, hanem a családokban, a kapcsolatokban, a barátságokban, a közösségekben, az egészségben, a boldogságban és a biztonságban – fogalmazott a város vezetője. Ebben az évben Gerber András, a Videoton Elektro-Plast Kft. ügyvezető igazgatója, és Varga József a Kaposvári Villamossági Gyár Kft. ügyvezető igazgatója kapta a „Kaposvár Város Díszpolgára” kitüntető címet.

Jól haladó sportberuházások. Már az újesztendő elején is láthattuk, hogy jól haladnak a Németh István Program részeként megvalósuló kaposvári sportberuházások. A Kaposvár Arénánál helyükre kerültek a tetőt tartó gerendák, az új tízpályás versenyuszodánál pedig az alapozás után az építkezés látványosabb része következett a sorban. A munkálatok egész évben zajlottak, és ennek köszönhetően a sportolók 2019-ben már birtokba is vehetik a vadonatúj létesítményeket.

Február

Csúcsra járatták a Kaposvár Arénát. Bokrétaavató ünnepséget tartottak a hónap közepén a Kaposvár Arénában. A mintegy hat milliárd forintból megépülő, multifunkcionális csarnok jövő év elejére készül el a Németh István Program keretében. A Kaposvár Aréna a sportrendezvényeken mintegy háromezer embert tud majd befogadni, míg egyéb kulturális eseményeken a lelátók behúzásával ez a szám meghaladhatja a négyezret. Az új csarnokkal tovább bővülnek a lehetőségeink, még több kaposvári fiatal sportolhat, mozoghat korszerű körülmények között.

Megnyílt a kórház humán reprodukciós központja. Megnyitotta kapuit a dr. Domány Sándor Humán Reprodukciós Központ a kaposvári kórház szülészeti épületének második emeletén, ahol állami fenntartásban folytatódnak a mesterséges megtermékenyítési eljárások. A korábbi magánszolgáltatóhoz képest az intézményben négyszer több beteget tudnak ellátni, míg a gyógyszeres kezelések ára az eddigi költségek harmadára csökken. A Kaposi Mór Oktató Kórház jogosultsági kérelmet nyújtott be a művi megtermékenyítés végzésére, amit csaknem 400 millió forint működési támogatással együtt meg is kapott.

Kaposvár épít, fejleszt, gyarapodik. Erős város lett Kaposvár, ahol 2017-ben olyan léptékű fejlesztést indítottunk el, amire eddigi történelmünk során még nem volt példa – ezt mondta Szita Károly, a Kaposvár Polgáraiért Egyesület rendezésében megtartott, hagyományos polgármesteri évértékelőn a Szivárvány Kultúrpalotában. A polgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik kemény munkával nemcsak önmaguk és családjuk boldogulásáért dolgoztak, hanem Kaposvár erősödéséért is.

Nagy sorozatban a vízilabdázók. Az év elején elkapta a fonalat, és hosszú heteken át ellenállhatatlan volt a medencében a Kaposvári Vízilabda Klub OB I-es férfiegyüttese. Idősebb Berta József legénysége a Vasas elleni fontos diadal után a Szombathely, majd az UVSE ellen is begyűjtötte a három pontot, és egészen az utolsó játéknapig esélye volt arra, hogy bekerüljön a felsőházi rájátszásba. A bravúr végül nem sikerült, és a csapat a 9. helyen zárta a pontvadászatot.

Március

Százéves a Munkácsy. Fennállásának 100. évét egy rendhagyó, nagyszabású esttel ünnepelte a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium. Az eseményen Gyallai Katalin igazgató köszöntötte a jelenlevőket, akik között az intézmény dolgozói mellett szép számmal akadtak egykori diákok, illetve pedagógusok is. A Munkácsy 100 évvel ezelőtt leánygimnáziumként kezdte meg működését, mára pedig Somogy megye egyik legrangosabb intézményévé nőtte ki magát, ahol több mint 800-an tanulnak.

Megújultak a Gépész épületei. 250 millió forintból korszerűsítették a Kaposvári Szakképzési Centrum Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium épületeit a közelmúltban. A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program támogatásával kicserélték a régi, elavult nyílászárókat, azok helyére modern, szigetelt ablakok kerültek, elvégezték az épület külső hőszigetelését, és egy miniszteri döntés értelmében megvalósult a Damjanich utcai kollégium két felvonójának teljes körű felújítása is.

Biztonságunkért dolgoznak a kaposvári katonák. Magyarország védelmében közreműködő kaposvári katonákat látogatott meg Szita Károly. Kaposvár polgármestere a déli határ mentén fekvő Bács-Kiskun megyei Kisszálláson és Mélykúton találkozott a kiszolgáló és logisztikai feladatokat ellátó katonákkal. A 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred kötelékében dolgozó katonák tíz helyszínen gondoskodnak a határon szolgálatot teljesítő több száz bajtársuk élelmezéséről, szállítási feladatokat látnak el, szükség esetén elvégzik a javítási, karbantartási munkákat, valamint a felszerelések biztosításáról gondoskodnak. Szita Károly egy címeres Kaposvár zászlóval mondott köszönetet a szolgálatukért, hangsúlyozva, hogy a kaposváriak büszkék a hazájukat és városukat védő katonákra.

Bence Balázs az elit mezőnyben. Ismét a Lovastorna Világkupa-sorozat döntőjébe jutott Bence Balázs. A Kaposvári Egyetem Lovasakadémia SC versenyzője a sportág legjobb magyarjaként, immár másodszor vívta ki a világ legjobbjai között való versenyzést. A kaposvári klasszis egy második és egy harmadik helyezésével kvalifikálta magát a világ legjobb lovastornászai közé, és végül a hatodik helyen zárta a márciusi finálét.

Ezeket olvasta már?