2018. 11. 23., péntek, 15:55
A Somogy Megyei Kormányhivatal második alkalommal – hagyományteremtő szándékkal – az őszi pályaválasztási rendezvénysorozat keretében rajzpályázatot hirdetett.
Míg tavaly – Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából – a költő korának hagyományos, régi szakmáinak bemutatását kérték a gyerekektől, addig az idei esztendő pályázata az elkövetkezendő évtizedek szakmáinak bemutatása felé terelte az alkotó kedvű diákok fantáziáját.
„A jövő menő szakmái” címet viselő idei kiírás felkeltette a diákok érdeklődését, és a mai, elektronikus, digitális világban élő fiatalok sikeresen ötvözték elképzeléseiket a meglévő szakmák ismeretével.
A helyezést elért rajzokat itt megtekinthetik.
A nyolcadik osztályos, pályaválasztás előtt álló tanulóknak meghirdetett pályázatra 19 általános, illetve általános iskolai tagintézményből 54 pályamunka érkezett.
A hagyományosnak tekinthető foglalkozások (pincér, villanyszerelő, rendőr, orvos) újragondolása mellett megjelentek a kozmikus jövőképpel vegyített elgondolások is, így aztán az űrfotózás, a légitaxis, illetve a számítógépes felhőpásztor is megelevenedett a rajzlapokon.
A rajzpályázat eredményhirdetésére november 23-án, a Somogy Megyei Kormányhivatal címertermében került sor, ahol dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott köszöntötte a diákokat, valamint Szabó Zoltán János, a Kaposvári Járási Hivatal Hatósági Főosztály Hatósági és Igazságügyi Osztályáról elmondta, hogy mi alapján bírálata és zsűrizése a rajzokat.