Három sofőrt tiltottak el két nap alatt

2018. 11. 19., hétfő, 09:35

A somogyi rendőrök 17-én és 18-án három járművezetőt is őrizetbe kellett, hogy vegyenek különböző szabály- és törvényszegések miatt.

A körzeti megbízottak 17-én 21 óra 58 perckor Kaposváron, a Vásártéri úton igazoltattak egy 16 éves helyi gépkocsivezetőt. Megállapították, hogy a fiú nem rendelkezett vezetői engedéllyel, továbbá a Kaposvári Rendőrkapitányság korábban már többször is eltiltotta a járművezetéstől, ezért előállították a rendőrkapitányságra, majd november 18-án szabálysértési őrizetbe vették. A rendőrök a sofőr ellen járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés miatt indítottak eljárást.

A fonyódi járőrök 18-án 0 óra 34 perckor Balatonfenyvesen igazoltattak egy 40 éves karádi lakost, aki egy személyautóval közlekedett. Megállapították, hogy a sofőr nem rendelkezett jogosítvánnyal, mivel a Fonyódi Rendőrkapitányság eltiltotta a járművezetéstől. A rendőrök a férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt meghallgatták, majd szabálysértési őrizetbe vették.

Végül pedig ismét kaposváron kellett akcióba lendülni, 18-án, mikor 11 óra 20 perckor a város belterületén ellenőriztek egy 49 éves görgetegi lakost, aki egy személyautóval közlekedett. Megállapították, hogy a férfi nem rendelkezett jogosítvánnyal, mivel a hatóság eltiltotta a járművezetéstől. A rendőrök a sofőrt előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra, ahol járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt meghallgatták, majd szabálysértési őrizetbe vették.

Ezeket olvasta már?