Téli üzemódra vált a Magyar Közút

2018. 11. 08., csütörtök, 13:09

Bár egyelőre még kegyes hozzánk az időjárás, enyhe, csapadékmentes napokat élünk, ez várhatóan megváltozik a következő hetekben. A fagyok és az ónos eső, valamint a hó megjelenésével szükség lesz az utak takarítására, a bajba jutottak kimentésére.

Erről tartottak csütörtökön sajtótájékoztatót a Magyar Közút Somogy Megyei Igazgatóságának telephelyén, melyen a társszervek képviselői is beszámoltak saját felkészülésükről.

440 km főút, mintegy 20 km autóút és 1203 km mellékút, vagyis összesen 1663 km állami út fenntartásáért és üzemeltetéséért felelős a megyénkben a Magyar Közút Somogy Megyei Igazgatósága. A társaság a jogszabályi előírásoknak megfelelően november 10-től téli üzemmódra vált, vagyis a mérnökségeken 0-24 órában látnak el ügyeleti szolgálatot a munkatársak.

- A téli felkészülés fontos része, hogy év közben elvégezzük az útjavítási munkálatokat, a vízelvezető rendszereket karban tartsuk, a burkolatjeleket és táblákat jól láthatóvá tegyük, valamint, hogy a tél beköszönte előtt kirakjuk a figyelmeztető táblákat, és a hóvédműveket – mondta Németh Zsolt, a Magyar Közút megyei igazgatóságának vezetője.

A szakember kiemelte, hogy a megyében télen 30 saját és 4 bérelt kombinált géppel, valamint 143 hóeltakarító géppel látják el a feladatokat a munkatársaik. A burkolatok síkosságmentesítéséhez szükséges anyagot is betárolták már, amiből 3400 tonna útszóró só, 11,7 tonna kálcium-klorid, 535 tonna zúzott kő és 29,9 tonna homok.

Az időjárástól függően négy szolgálati fokozat szerint dolgoznak majd, az ezekhez tartozó paraméterek alapján dől el, hogy milyen létszámban milyen intenzitással végzik a különféle munkákat.

A sajtótájékoztatón Neszményi Zsolt kormánymegbízott beszámolt arról, hogy a Megyei Védelmi Bizottság is egyeztetett a társszervekkel, melyeknek a munkáját koordinálja szükség szerint. Mindemellett felhívta a figyelmet arra, hogy nem elég a társzervek felkészültsége, a lakosság közreműködésére is szükség van a téli, nehézkes útviszonyok idején.

Molnár Gábor megyei rendőrfőkapitány is kiemelte az utakon közlekedők felelősségét, ami egyrészt a gépjárművek műszaki állapotára és felszereltségére vonatkozik, másrészt a sofőrök mentális felkészültségére és hozzáállására. Szólt arról is, hogy az idei Látni és látszani kampány során az autósok ingyenesen vizsgáltathatják át járműveik világítását és saját szemük egészségét is.

Wéber Antal dandártábornok, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője arról számolt be, hogy 192, mentésre alkalmas járművel teljesítenek szolgálatot a téli időszakban – beleértve a katasztrófavédelem járműparkját és a magántulajdonban lévő, de mentésre alkalmas mezőgazdasági gépeket is - , de a bajba jutottak türelmét is kérte, mint mondta, ugyan mindenkihez oda fognak érni, de erre időre van szükségük, mert időbeli sorrendet kell tartaniuk. Az igazgató felhívta a figyelmet a fűtési szezon kapcsán a szénmonoxid mérgezések megelőzősőre és az egyéb tűzveszélyekre egyaránt.

Ezeket olvasta már?