2018. 11. 01., csütörtök, 18:40
A vallások, kultúrák mindegyikében megtalálható a temetkezési szertartás, történjen az bármilyen formában is. A témáról Puskás Bélával, a Somogy Temetkezési Kft. ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.
Mióta világ a világ, a születéshez hozzátartozik az elmúlás. Az ember mindig elbúcsúztatta halottait, gondoljunk csak a több ezer évvel ezelőtti egyiptomiakra, akik egész kultuszt emeltek elhunyt fáraóik köré.
A vallások, kultúrák mindegyikében megtalálható a temetkezési szertartás, történjen az bármilyen formában is. A témáról Puskás Bélával, a Somogy Temetkezési Kft. ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.
Beszélhetünk nagy korszakokról a temetkezési szokások tekintetében?
Igen, a tudatos, megszervezett társadalmak mindig gondoskodtak arról, hogy az elhunytakat valamilyen módon eltemessék. Az ókorban is tudták, ha nem temetnek el egy halottat, akkor az előbb-utóbb fertőzést okoz. Már a római birodalomban is voltak arra vonatkozó törvények, hogy a város határán kívül kell elhelyezni az elhunytakat, de még nem szabályozták, hogy milyen mélységben, milyen formában kell ennek megtörténnie. Aztán a kereszténység felvételét követően az volt a fontos, hogy minél közelebb kerüljenek a szentekhez, ezért alakultak ki a templomok környékén a fallal körülvett temetők. Minél több pénze volt valakinek, annál közelebb temették a templomhoz, sőt akár a templomba is. Így alakultak ki az altemplomok, a kripták. Somogyban is jelentős számban vannak olyan templomok, ahol temetkeztek és – mivel igény van rá – temetkeznek máig.
Volt hazánkban rendelet, ami a temetkezést szabályozta?
Mária Terézia és II. József adott ki erre vonatkozóan rendeletet, ami jelentősen szabályozta a kérdést. Ennek értelmében a településeken kívül kellett kialakítani a temetőket, mert rájöttek, hogy a központi helyeken álló templomok melletti közkutak vize megfertőződött a tetemektől. Érdekesség, hogy II. József pont emiatt nem lépett be Kaposvárra, mert éppen pestisjárvány pusztított, így a városon kívül táborozott le, a vizet pedig Ballakútról hordták neki. Ezért lett ennek a területnek a neve Császárrét. Ugyanakkor jól jelzi a korabeli ügymenetet, hogy a rendeletet csak száz év alatt sikerült foganatosítani az országban és Kaposváron is. 1892-ben jött létre a Keleti és a Nyugati, majd a Déli temető. Utóbbiban – a Szigetvári utcai Hősök temetője mellett – 1903-tól már nem temettek, úgymond fekete temetések voltak egyházi szertartás nélkül. Aztán 1912-től katonatemetőként használták. A két nagy sírkertet a 20. század elejétől folyamatosan fejlesztették, ezek lettek a leginkább keresett temetők a lakosság körében.
A világháborúk milyen irányban változtattak a szokásrenden?
Ami nagyon fontos, hogy elkezdtek az elesett katonáknak emlékműveket állítani, mert nem tudták a távol elhunytak földi maradványait hazahozni. Nagyon sok volt a halott, ráadásul a spanyolnátha is tömegével szedte az áldozatait, ezért a temetéseket mielőbb el kellett végezni, így csökkent a szolgáltatás színvonala. Az 1920-as évek közepétől magas szintre emelkedett a magyar kegyeleti kultúra és a kegyeleti díszítés. Megjelennek a funerális síremlékek, az emberalakokat és valóságos dolgokat ábrázoló síremlékek Kaposvár temetőiben. Ezzel egyidőben megjelennek a vallási jelképek, amelyek emelték a kultúra és a szolgáltatás színvonalát is.
Sokan nem is gondolnák, de egy sztálini rendelet is befolyásolta a temetkezéseket…
Így van, a 2. világháború után azonnal el kellett temetni a katonákat a fertőzésveszély miatt, Sztálin parancsa alapján pedig a szovjet fegyverek dicsőségét hirdetve az elfoglalt városok főterein kellett eltemetni a katonákat, és itt kellett nekik emlékművet állítani. Kaposváron a mostani Kossuth téren is 5 szovjet katona nyughelye volt. Őket 1945-ben exhumálták, majd a jelenlegi Berzsenyi parkba kerültek át, onnan pedig a Keleti temetőbe.
Ebben az időszakban még csak koporsós temetések voltak?
Igen, bár Debrecenben már volt krematórium, de az egyházak ellenállása miatt nem tudták beindítani. 1949-től nem illett nagy temetéseket rendezni, jelentős síremlékeket állítani, elterjedtek a konformizált, műkő síremlékek és az egyszerű temetések. Nagyjából a rendszerváltásig volt ez jellemző, de még napjainkban is látható ennek hozadéka a temetőinkben, ha megfigyeljük a sírköveket. 1990 után ismét fejlődésnek indult a kegyeleti kultúra, bár vannak sajnos negatív hozadékai is, elég, ha a giccses, oda nem illő, a jóízlést nélkülöző síremlékekre gondolunk.
Miként alakultak a koporsós és urnás temetkezések arányai?
A hamvasztásos temetés hősi temetkezési szokás, amit már az avarok alkalmaztak, de a keresztény kultúrkörnek és az ősi magyar szokásrendnek nem volt része. Kaposváron az 1970-es évektől jelent meg a hamvasztásos temetés igényként és lehetőségként. Napjainkban Ságváron és Pécsen hamvasztják a kaposvári elhunytakat. 2000-ben 34 százalék volt, napjainkban pedig 54 százalék a hamvasztásos temetések aránya. Bár növekvő a tendencia, de nyilván a koporsós temetések nem fognak eltűnni a vallási nézetek és egyéni szándékok miatt sem. A legnagyobb probléma napjainkban az, hogy a jogalkotó nem tudta megoldani a hamvak hazavitelének kérdését. A kétezres évek elején Kaposváron mindössze évi három maradványt vittek haza a hozzátartozók, míg 2012-ben 100 fölöttit, 2015-ben már 183-at. Ezzel a gyakorlattal szinte lehetetlen a nyilvántartás – ami a legfőbb feladatunk –, és kegyeleti jogok sérülését is felveti, ha nincs hol megemlékezni az elhunytról.
