Elítélték a lányát molesztáló férfit

2018. 10. 30., kedd, 10:35

A Siófoki Járásbíróság 8 év börtönbüntetésre, 8 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 45 éves férfit, egyben mindhárom gyermeke vonatkozásában megszüntette szülői felügyeleti jogát.

A vádlottnak élettársától három gyermeke született. A gyermekek nevelését azonban a vádlott teljes mértékben elhanyagolta, az egyébként figyelemzavaros, illetve látássérülést, sajátos nevelési igényű gyermekeket túlzott szigorral igyekezett fegyelmezni. Őket rendszeresen szóban és tettleg is bántalmazta, megalázta.

A családgondozó által felajánlott segítségnyújtást és az orvos által megállapított diagnózist sem fogadta el, a gyermekek gyógyszerét sem volt hajlandó kiváltani, amikor élettársa mégis megvette a gyógyszereket előfordult, hogy azokat elégette. A vádlott a cselekmény elkövetésekor 12 éves lányát több alkalommal szexuálisan bántalmazta, folyamatosan fenyegette azzal, hogy senkinek ne merje elmondani a történteket.

A másodfokú bíróság az előzetes letartóztatásban lévő vádlott büntetését helybenhagyta, így az jogerőre emelkedett.

Ezeket olvasta már?