2018. 10. 09., kedd, 18:23
Hobo és Gálvölgyi; két név a gazdag kínálatból, akik az ősszel Kaposváron lépnek színpadra. A Szivárvány Kultúrpalota idei programja között zenés produkciók és színházi előadások egyaránt szerepelnek.
A programokat bemutató keddi sajtótájékoztatón Szalay Lilla, az Együd Árpád Kulturális Központ vezetője elmondta: Hobo tavaly már tartott egy nagysikerű, négy előadásból álló fellépést Kaposváron. A közönség azonban idén ismét látni és hallani szeretné, ezért a népszerű zenész hétvégén Kaposváron mutatja be először új albumát, a Hé, Magyar Joet. A Faludy és a Viszockij- estek után pedig a Látnokok, költők, csavargók című előadásával búcsúzik Földes László Kaposvártól.
Folytatódnak a jazz- péntekek is, ahol a vendég művészek mellett helyi előadók is bemutatkozási lehetőséget kapnak a kötetlen, beszélgetős esteken.
Ismét lesznek színházi előadások is a Szivárványban. Gálvölgyi János önálló estje után a Játékszín művészei érkeznek Kaposvárra, akik a Mennyei hang című darabot hozzák a somogyi megyeszékhelyre. Az előadás főszereplője Bánsági Ildikó Kossuth- díjas színésznő, aki először vendégszerepel Kaposváron. Harmadszor mutatják viszont be a Csárdáskirálynőt.
Mindig telt házas ez az elődás, s amíg van rá igény, addig továbbra is bemutatjuk- tudtuk meg Török Tamástól, a Szivárvány Kultúrpalota művészeti vezetőjétől.
Az őszi színházi estekre és koncertekre várhatóan idén is nagy lesz az érdeklődés, a kaposvári közönség szereti a vendégjátékokat, nyári színházi előadások is folyamatosan telt ház előtt mentek.