Lehetetlen felkészülni arra, ha egy óra alatt zúdul le egyhavi csapadék

2018. 09. 04., kedd, 13:49

Az elmúlt napokban már-már természetellenesen sok csapadék esett le Kaposváron és környékén. Ebből adódóan kíváncsiak voltunk, mit gondol a Kaposvár Most.hu időjósa, Schmall Rafael erről az időjárásról.

A délnyugati országrészben már mindenhol 50 mm felett van a csapadékmennyiség négyzetméterenként, ami 50 liter esővizet jelent. Ez gyakorlatilag egyhavi mennyiségnek felel meg. Schmall Rafael szerint a következő időszakban további esőzésekre lehet számítani és a csapadék súlypontja kelet felé tolódik majd.

Mindez csendes esőkkel normális lenne, hiszen akkor két hétig esnie kellene egyfolytában, de az ilyen légörvények esetében a napokig tartó heves zivatarok, felhőszakadások meglehetősen ritkák, így azt is mondhatjuk rá, hogy nem igazán a megszokott időjáráshoz tartozik ez a helyzet

– hangsúlyozta időjósunk.

Joggal merül fel bennünk a kérdés, hogy mi lehet az oka ennek a sok csapadéknak. Nyugaton az óceán felől egy légörvény az erős áramlás miatt megindult a kontinens belseje felé és az Alpok felett lelassult, emiatt délkelet felől meleg, nedves levegőt szív be, mely az ország felett fokozott zivatarképződést generált. Hasonló, de gyengébb légörvény júniusban és júliusban is volt – emlékeztett Rafael. 

2005. augusztus végén volt még hasonló jelenség. Akkor kilépett a medréből a Kapos. Sokfelé volt heves zivatar, pont egy ugyanilyen légörvény hatására. Azonban 2010 májusát se felejtsük el, amikor viszont mediterrán ciklon volt a bűnös a 100mm-es csapadékmennyiség és a komoly szél miatt.

Azt, hogy milyen lesz az ősz, egyelőre inkább csak megtippelni lehet. Kétféle verzióra van esély. Az első az, hogy hétvégéig kitart még a csapadékos idő, majd utána nyugodt ősz várható. Azonban a második verzióban tartós nyugati áramlás kezdődhet, mellyel a ciklonok szabad utat kapnak Magyarország felé.

A városunk utcáin, a házak kertjeiben, termőföldeken is problémát okoz a hirtelen lezúduló csapadékmennyiség, éppen ezért felmerül a kérdés, hogy fel lehet-e egyáltalán készülni egy ilyen felhőszakadásra?

Egy jól karbantartott rendszer esetén észre sem veszik az emberek hogy három nap alatt lehullik egy havi csapadékmennyiség, hisz mind elszivárog.  Azonban ha az 50-100mm egy óra alatt zúdul le, azt semmilyen rendszer nem képes kivédeni.

A várost ellepi, a szántóföldekről meg egyszerűen lefolyik a víz - hangsúlyozta az időjós.

A sok esőzés mellett azt is tapasztalhattuk, hogy idén nyáron elmaradt az az elviselhetetlen, nagy kánikula, ami a korábbi években megszokott volt. Az első két hónapban a légörvények egyfajta légkondicionálóként működtek. Azonban augusztusban minden idők legkitartóbb kánikulája volt, melyre még sosem volt példa. Hűtő frontok és komolyabb afrikai forró légtömegek nélkül végig egyhangú, strandidő volt 30-35°C közötti csúcshőmérsékletekkel. Nagy forróság szerencsére nem alakult ki a bezúduló afrikai forró levegő hiánya miatt.

Kaposvár 2014-ben építette meg a vésztározóját, amivel kordában tudják tartani a Kapos folyót. Müködéséről ebben a cikkben írtunk részletesen.

2018-ban pedig a Budai Nagy Antal utca csapadékelvezetését javították egy újabb csatorna bekötésével.

 

Ezeket olvasta már?