2018. 08. 05., vasárnap, 08:57
A korábban a magyaregresi út mentén álló fa betűket helyezték át az arborétum mellé.
A nagy, fa betűkből készült Deseda feliratot 2015-ben állíttatta a Sefag Zrt. a magyaregresi bekötőút mentén, az akkor létrehozott kalanderdő bejáratához.
A műalkotás igen népszerű volt annak ellenére, hogy kicsit nehezen lehetett megtalálni és nem igen volt "szem előtt".
Ez év januárjában aztán egyszer csak elűnt a helyéről. Ihárosi Péter, a Sefag szóvivője akkor azt mondta, hogy az R67-es gyorsforgalmi út építése miatt kellett eltávolítani, de azt, hogy hol lesz újból felállítva, nem árulta el.
Aztán kiderült, hogy lesz még két felirat, egy a strand bejáratánál, egy pedig a látogatóközponttal szemben a túlparton. Ezeket a város állíttatja a tavat érintő nagy beruházás keretében.
És az "eredeti" Deseda felirat is meglelte - reméljük - végleges helyét Somogyaszaló előtt, a 67-es út mellett.