2018. 08. 03., péntek, 06:07
Napokon belül a belvárosban is érzékelhető lesz a Kaposvári Közlekedési Központ építése, hiszen újabb állomásához érkezik a belváros közlekedését biztonságosabbá, gyorsabbá, hatékonyabbá tevő beruházás.
Ezen túlmenően a Németh István Program keretében számos középület nőtt ki a földből, illetve újul meg Kaposváron. Ezeket olcsó és környezetbarát távfűtéssel látja el a város, amelyhez bővíteni kell a már meglévő távhőhálózatot; a vezetékeket el kell vinni az új sportcsarnokig, a felújított Csikyhez, illetve az új ügyészségi épülethez is. A fejlesztések miatt átmeneti, szakaszos útlezárásokra kell felkészülniük a kaposváriaknak és a városba ingázó környékbelieknek. Az önkormányzat naprakész információval segíti a közlekedőket.
A Németh István Program második legnagyobb, 17,7 milliárd forintba kerülő fejlesztése révén egy helyre, a vasútállomás mellé kerülnek a helyi és helyközi buszállomások, új közúti felüljáró és új gyalogos-kerékpáros híd, valamint számos parkolóhely épül. A beruházással nagymértékben javul majd a vasút és a Kapos által kettévágott városrészek, a belváros és a Donner közötti közlekedés. A fejlesztés első jelentősebb mozzanata a távolsági buszokat indító és fogadó autóbusz-állomás elköltöztetése.
Az elmúlt hetekben felépült a Vásártéri úton az az ideiglenes állomás, amely 2018. augusztus 13-tól átveszi az építkezés idejére a korábbi buszállomás szerepét. A fedett peronnal és esőbeállókkal rendelkező fel- és leszállóhelyek mellett a kivitelező a kétszintes konténerépítmény alsó szintjén kialakította az utazóközönségnek a várót, a jegypénztárakat, az információs szolgálatot és a vizesblokkokat is.
Az ideiglenes létesítmény miatt változik a környék forgalmi rendje, a dr. Kaposváry György utca Vásártéri út és Golf Panzió közötti szakaszát ez idő alatt nem használhatják a gépjárművek, csak a buszok közlekedhetnek rajta.
Az új helyszín miatt részben átalakul a távolsági buszok közlekedési rendje is. Mivel a buszok az építkezés idején nem a korábban megszokott belvárosi állomásra érkeznek, illetve nem onnan indulnak, a város ingyenes buszjáratokat állít be az ideiglenes távolsági buszállomás és a helyi buszpályaudvar között.
A Dél-Dunántúli Közlekedési Központ Zrt. a Dombóvár, Pécs és Szántód irányából érkező, illetve arra tartó járatok utasainak ideiglenes buszmegállók kiépítésével könnyíti meg a közlekedést:
- a ruhagyári megálló után a Dózsa György utcában, a színházzal szemben is le tudnak szállni;
- a Vásártéri úton lévő ideiglenes buszállomásról induló buszokra a Színházparkkal szemben, a Baross Gábor utcai távolsági buszmegállóban is felszállhatnak;
- a távhőrendszer bővítése idején (2018. augusztus 6-tól várhatóan szeptember közepéig) a buszok nem tudnak a lezárt Anna utcán keresztül közlekedni, ezért módosított útvonalon haladnak. Az utasok mind a helyi, mind a távolsági buszok esetében a Hársfa utcában, az e.on irodaház előtti megállóhelyet tudják majd igénybe venni.
- A Balaton és Nagykanizsa felől érkező, illetve afelé tartó távolsági buszjáratok esetében a le- és felszálláskor az alábbi, eddig is használatos megállókat javasolt igénybe venni:
- a Vár utcai távolsági buszmegálló az OMV-kútnál a beérkező járatokról történő leszálláshoz;
- a Berzsenyi utcai távolsági buszmegálló az Ady Endre utcánál a kifelé tartó járatokra történő felszálláshoz.
A terelő útirány alkalmazása miatt kisebb mértékű menetidő-növekedésre lehet számítani.
Augusztus 6. és 31. között a kivitelező az új belvárosi gyalogos-kerékpáros híd 50 méter magas tartószerkezetének próbacölöpözését végzi, mely forgalomkorlátozással, és a helyi buszállomás közlekedési rendjének ideiglenes átszervezésével jár.
1. Az Áchim András utca Noszlopy G. utcai körforgalomból a vasútállomás felé vezető 2 forgalmi sávja 1 sávra szűkül a körforgalom és a Petőfi téri lámpás csomópont között.
2. A helyi buszállomás 4., 5., 6. és 7. állását ideiglenesen áthelyezik a pályaudvar körforgalom felöli részére, a 4. és az 5. megállóhely buszbeállása a pályaudvar területén, a 6. és a 7. megálló buszbeállása az Áchim András utca forgalom elől lezárt forgalmi sávján lesz.
A Baross Gábor utca végén, az egykori honvédségi területen, a közúti felüljáró építését megelőző bontási munkákat befejezte a kivitelező, jelenleg a tereprendezési munkálatok zajlanak, melyek forgalomkorlátozással nem járnak.
Kaposvár fejlesztése, az építkezések átmeneti nehézséget okozhatnak, amely miatt megértést és türelmet kér az önkormányzat az érintettektől. Az önkormányzat naprakész információval nyújt tájékoztatást honlapján a napi aktuális forgalmi rendről. A beruházásról első kézből híreket kaphatnak a némethistvanprogram.hu oldalról, a Kaposvár Most állandó rovatából, valamint a beruházás Facebook-oldaláról, a Kaposvári Közlekedési Központ oldalának követésével. Kérdéseiket a kkk@kaposvar.hu e-mail címen tehetik fel.