Már épül az új játszótér a desedai kilátónál

2018. 07. 20., péntek, 16:27

Folyamatosan dolgoznak a tó több pontján. Megújul a strand, a kilátó környéke és a kemping.

Ahogy arról korábban többször is beszámoltunk: átfogó fejlesztést hajtanak végre a Deseda környékén.

A strand részen a vállalkozókkal közösen rendbe rakják a büfét- itt a térkövezés már elkészült - illetve felújítják a stégeket.

A már meglévő vizesblokkot kipofozzák, de újat is építenek, és öltözőket is kialakítanak majd.

Lesznek pihenőstégek, napozóhelyek, a strandröplabda pályák felújítása pedig már be is fejeződött. A látogatóközpontig vezető útszakaszt kiszélesítik, hogy a kerékpárosok és a gyalogosok kényelmesen elférjenek, s ne veszélyeztessék egymást.

A füredi kilátónál egy vízijátszótér épül, amelynek a megközelítését nagyban javítani fogja, hogy a Szőlőhegyi utca még idén aszfaltburkolatot kap. A Sefag is támogatja a város fejlesztéseit. Két új híd épül: az egyik az arborétumba, a másik a Deseda-patak felett vezet majd át. Az arborétum legmagasabb pontján egy kilátó is épül.

A toponári oldalon a strand környékén illetve a kaposfüredi oldalon, nagyjából a látogatóközponttal szemben egy hatalmas DESEDA feliratot is állítanak majd.

Bár a Deseda vize kiváló, fontos, hogy a strand mellett a tó is rendben legyen, ezért az alját őszig kikotorják.

A Deseda turisztikai kínálata a kemping újjáépítésével lesz teljes, a 2,4 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően nem csupán látnivalók lesznek a tó környékén, hanem minőségi szálláshely is, melyet a Balatontourist Camping Kft. üzemeltetheti majd.

A négycsillagos létesítmény tíz évre szóló bérbeadásáról csütörtökön döntött a somogyi megyeszékhely közgyűlése. A bérleti szerződés az épületkomplexum 2020-ra tervezett átadás-átvételét követően lép hatályba, de a cég már a kemping tervezése, kivitelezése alatt együttműködik a várossal, segítve a beruházás megvalósítását.

A létesítmény működtetésére egyedüliként pályázó Balatontourist Camping Kft. az első három naptári évben az üzemeltetéséből származó nettó árbevétel minimum 6 százalékát, de legalább 4 millió forint plusz áfa, az ezt követő években a nettó árbevétel minimum 8 százalékát, de legalább 6 millió forint plusz áfa bérleti díjat fizet.

A Deseda turisztikai fejlesztése évekkel ezelőtt kezdődött. Megépült a tó körüli kerékpárút - amit az elsők között tekertünk körbe - felépült a Fekete István Látogatóközpont, ahhoz kapcsolódóan madármegfigyelő, szitakötőház, teknősles és madárkifutó, csónak- és hajókikötő és vízi játszótér is készült, valamint ökoturisztikai gyalogút létesült 14 km hosszúságban. A Füredi oldalon egy kilátó épült. A Sefag Zrt. saját beruházásaként erdei lombkoronasétányt és madármegfigyelőt alakított ki az arborétummal szemben.

Ezeket olvasta már?