Kaposvári hallgató sikere: filmfesztivál döntőjébe menetelt a pálcikaember

2018. 07. 14., szombat, 19:40

Bejutott a Hétdomb Filmfesztivál legjobbjai közé a Kaposvári Egyetem hallgatójának diplomamunkája. Baka József András Fordítva című animációs filmje egy pálcikaember történetét meséli el.

Meggyőzte a szakmai zsűrit a Rippl-Rónai Művészeti Kar hallgatójának alkotása, amely egy pálcikaember életét meséli el.

- Ez tulajdonképpen egy kalandos animáció, humoros végkifejlettel. Mivel diplomamunkáról van szó, így elsősorban arra kellett figyelnem, hogy hogyan tudom alkalmazni a tanulmányaim során megszerzett mozgóképes ismereteket, valamint megfelelően kivitelezni az általam választott technikákat. Az elmúlt három évben rengeteget tanultam, fejlődtem a Kaposvári Egyetemen, amelyet most egy szakmai zsűri is elismert. Ez nagyon jó érzés – mondta el Baka József András.

A döntős filmek zsűrijében olyan prominens személyek kaptak helyett, mint az Oscar-díjas Rófusz Ferenc, Koltai Róbert Jászai Mari-díjas színművész, filmrendező valamint Halmy György rendező, forgatókönyvíró, producer is helyet kapott.

A versenyt immár második alkalommal rendezik meg szeptember elején Komlón.

Ezeket olvasta már?