2018. 06. 23., szombat, 10:04
A háromnapos program jól illeszkedik az intézmény arculatához, mely a környezettudatos szemléletet alapozza meg.
A lurkókat minden nap túra várta a Sziágyi Erdészeti Erdei Iskolában, melynek során az iskola vezetője természetes környezetben ismertette meg a gyermekeket az erdővel, az ott élő állatokkal, növényekkel. A kirándulás során tapasztalatokat szerezhettek, ismereteiket bővíthették, elmélyíthették, és közben a természet által elengedett kincseket is összegyűjthették, melyekből érdekes alkotásokat készíthettek.
A gyerekek ügyességüket is kipróbálhatták az erdei tornapályán. A kellemesen fárasztó túrázásokat finom ebéd, majd pihenés követte. A játék sem maradt el: „rókavadászat” és sok más érdekes játék szórakoztatta a tábor lakóit. Esténként pedig szalonnasütés mellett beszélték meg a nap érdekes eseményeit. A gyermekek éjszakai bátorságpróbán is részt vehettek. A három napos kalandot dinnyeevés, csillámtetkó, és oklevelek kiosztása zárta.
A kis természetjárók kissé fáradtan, de annál több élménnyel gazdagodva tértek haza a Búzavirág Óvodába.